Hirdetés

Tom Clancy's The Division 2 - mesék a Dark Zone-ból

|

Bár azzal a céllal indultunk Washingtonba, hogy megmentsük a darabjaira hullott civilizációt, nem mindenki tartotta magát a tervhez. Sebaj, jól szájba lőttük az árulókat.

Hirdetés

A The Division 2 elképesztő mennyiségű tartalommal kényezteti el a játékosokat. A harmincas szint közelében már szinte csak lila és sárga tárgyak esnek, így hamar elérjük azt a szintet, amikor a mezei hiéna pribékek már nem jelentenek komoly kihívást. Ilyenkor csak egy dolgot tehet a kigyúrt ügynök, szépen elmegy a három Dark Zone egyikébe és összeméri a tudását a többi túlélővel.

Hirdetés

Homályzóna

A Dark Zone területeket nem tudja akárki elérni. A megnyitásukhoz először is be kell soroznunk Senait Ezrát a Theatre-ből  (három projektet kell összehoznunk), azután kezdhetjük meg a három különálló Dark Zone megnyitását. Ez igazából három viszonylag egyszerű küldetést jelent, ahol még nem kell félnünk attól, hogy valamelyik társunk hirtelen ötlettől vezérelve hátba lő és kifoszt. Ez igazából egy oktatórész a Dark Zone működéséhez: itt tanulhatjuk meg, hogy a fertőzött tárgyakat miként kell kimenekíteni a területről a helikopteres futárszolgálat segítségével. A keleti Dark Zone nagy nyitott terei remekül passzolnak a mesterlövészekhez, itt ők már messziről képesek bárki fejéről lelőni a sapkát. A déli rész ennek pont az ellenkezője, szűk, klausztrofóbiát okozó városi környezet kis utcákkal és rengeteg fedezékkel, itt a sörétes puskák és a géppisztolyok a nyerők. A nyugati Dark Zone a kettő kombinációja, itt a gépkarabélyok és a könnyű géppuskák kapják a főszerepet.

A Dark Zone nemcsak arról szól, hogy mindenre lövünk ami mozog (bár találkoztunk ilyen játékosokkal). Számos nevezetesség található a térképen, ezek közelében mindig erős ellenfelek támadnak ránk több hullámban. Érdekes módon a Dark Zone összecsapások sokkal nehezebbek, mint a többi területen, ezek az ellenfelek szinte mindig megpróbálnak bekeríteni, így az elsődleges feladatunk legyen az, hogy olyan fedezéket keresünk, ahol nem tudnak a hátunkba kerülni. Ezen kívül találkozhatunk elit őrjáratokkal, kifoszthatjuk az utánpótlás ládákat, de ha már nagyon unjuk a PvE akciót, akkor átkapcsolhatunk rogue üzemmódba is. Amennyiben túl sok ügynökhalál szárad a lelkünkön, akkor egy idő után a pozíciónkat megjelölik a térképen, így bárki levadászhat. A szintlépés a Dark Zone-ban teljesen elkülönül a normál szintlépéstől: ,inden ötödik szint elérése után választhatunk egy perket, ami csak a Dark Zone területén érvényes.

Farkastörvények

A Dark Zone nagyon kemény hely, soha nem lehetünk biztosak abban, hogy egy unatkozó játékos mikor veszi célba a hátsónkat. Éppen ezért izgalmas ez a zóna, ezért szeretik sokan ezt a fajta kihívást. Sajnos a teleportálást letiltották ezen a területen, így keresztül kell vágnunk a veszélyes szakaszon, ha vissza akarunk jutni a PvE területre. Jelen pillanatban kétféle játékos népesíti be a Dark Zone-t. A békés játékosok nem foglalkoznak másokkal, békésen gyűjtögetik a Dark Zone pontokat. Vannak azonban olyanok (nevezzük őket opportunistának, hogy ne sértődjenek meg), akik azzal szórakoznak, hogy akkor lőnek hátba, amikor éppen három elittel harcolunk. Ezekkel sajnos nem lehet mit kezdeni, megpróbálhatjuk levadászni őket, egy idő után unalmassá válik a macska-egér játék.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy csak a felszerelés miatt nem nagyon éri meg farmolni a Dark Zone-t. Hasonló, sőt jobb fegyvereket is találhatunk a küldetésekben, aki öltözni akar az inkább ott keresgéljen. A Dark Zone-t a hangulatáért kell felkeresni, abban igazán verhetetlen.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)