Hirdetés

Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands - többen játszanak most, mint ahányan bétáztak

|

Jellemző, hogy egy játékot a nyílt béta alatt többen próbálnak ki, mint ahányan aztán megveszik, de a Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands esetében fordított a helyzet.

Hirdetés

A Ubisoft két, egymás után viszonylag gyorsan megjelent játéka egyelőre egészen más pályát fut be. Míg a For Honor játékosbázisa alaposan megcsappant a rendkívül népszerű nyílt béta után, a Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands közvetlenül a rajtot követően ellentétes tendenciát mutatott Steamen.

A Steam statisztikáiból dolgozó GitHyp egy kifejezetten érdekes adatot talált a nyitott világú lövöldével kapcsolatban: a nyílt béta legnagyobb egyidejű játékosszámához képest ugyan alacsonyabb részvételre számíthatnánk a teljes verzió megjelenése után, de nem ez történt. Nagyjából tíz órával a hivatalos rajt után ugyanis volt olyan, hogy 34 ezer játékos játszott egyidőben, míg a bétát egyszerre "csak" 32 ezren nyüstölték. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy rendkívül sok fizető játékosra sikerült szert tennie a Ubisoftnak az ingyenesen kipróbálható béta során és azt követően.

Ennél persze jelentőségteljesebb lesz, hogy az elkövetkezendő néhány hétben a népes rajongótábor mekkora hányadát tudják megtartani. Az eddig produkált számok mindenesetre kifejezetten imponálóak annak fényében, hogy a Ubisoft játékainak nagy részét a PC-s táborból sokan csak UPlayen aktiválják, így ők nem is tűnnek fel a nyilvánosan elérhető statisztikákban.

Mit gondoltok, hosszú távon is elegen kitartanak majd a Ghost Recon Wildlands mellett?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)