Hirdetés

Tom Clancy's The Division - rengeteg változást hoz az első nagy frissítés

|

Kevesebb mint két hét múlva érkezik a Division első raidje, de nem ez lesz az egyetlen újdonság, hatalmas csomagra számíthatunk.

Hirdetés

A Ubisoftos srácok egy több mint egy órás livestream keretén belül mutatták meg, milyen izgalmakra számíthatunk. Ne is húzzuk az időt, nézzük szépen sorban az újdonságokat.

A frissítéssel élesedik majd az első raid (vagy incursion, ahogy a Ubisoft hívja), amely a Falcon Lost nevet kapta. A föld alatti helyszínen játszódó küldetésben az LMB-s zsoldosokkal kell szembenéznünk, akiknek járművek és repülő drónjaik is lesznek, így bőven akadnak új kihívások. A hard és challenge módban is elérhető küldetésért hetente egyszer extra jutalom is jár, azonban ha meghalsz, elölről kell kezdeni az egészet. A fejlesztők szerint sokszor neki fogunk veselkedni, mire sikerül majd végigtolni, de ha teljesítjük, különböző szettek darabjait is megkaphatjuk.

A szettekhez tartozó darabok a High End cuccokkal azonos erősségűek vagy picit gyengébbek lesznek, nem lesz rajtuk Talent, ha viszont megfelelő darabot felveszünk egy adott szettből (minden játékstílusnak meglesz a sajátja), akkor extra bónuszokat kapunk. A szettek darabjait különböző helyekről szedhetjük össze, lesz olyan, amit például csak a Dark Zone-ból. Ha már a Dark Zone-nál járunk, bevezetik a Supply Dropokat: óránként esik majd le egy értékes dobozt tartalmazó csomag, amit az odaérkező első csapat kaparinthat meg. Nem kell extractolni, ha felvetted, akkor a tiéd lesz, de combos ellenfelek állnak majd körülötte.

Emellett jönnek majd az úgynevezett assignmentek, amelyekből napi és heti is lesz. Ölj meg x Cleanert, craftolj le x modot, teljesítsd ezt vagy azt a küldetést. Jutalomként Division Tech és Phoenix Credit ütheti a markunkat. A Dark Zone-ban lootolt cuccainkat csapaton belül cserélgethetjük egymás közt két óráig, de csak a checkpointoknál, és a csapat bármelyik tagja felveheti, szóval érdemes odafigyelni, ha ismeretlenekkel vagyunk.

30. szint után már nem a szintünket, hanem a gear score-unkat írja majd ki a játék, a Challenge módok teljesítéséhez pedig egy adott gear score-ra is szükség lesz, nem mehet be bárki. Emellett lesz végre spectator kamera, hogy ha meghalsz, ne a hulládat kelljen bámulni percekig.

Holnap délelőtt szerverkarbantartás is lesz, kb fél órát vesz majd igénybe, és javításra kerülnek azok a bossok, akiket Bullet King kivétele óta farmolnak a játékosok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)