Hirdetés

Tom Clancy's The Division - megvan, mikor jön az első kiegészítő?

|

A jelek szerint kiszivárgott az első fizetős Tom Clancy's The Division DLC, az Underground pontos megjelenési dátuma.

Hirdetés

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Tom Clancy's The Division legelső igazán méretes (és ezáltal természetesen fizetős) kiegészítése, az Underground névre keresztelt DLC valamikor június folyamán fog megérkezni Xbox One-ra. Hála az Amazon munkatársainak, most úgy tűnik, hogy megvan a megjelenés pontos napja is.

Hála a Microsoft és a Ubisoft megállapodásának, az Xbox One tulajdonosok kereken 30 nappal a többiek előtt belekezdhetnek az első fizetős DLC-be. A brit és a német Amazon nem húzta tovább a dolgot, ugyanis kínálatukban már most megjelent az Underground DLC. A termék leírása szerint az előtöltést már június 25-én meg lehet kezdeni, a csomag pedig egészen pontosan június 28-án fog élesedni. Erről szól az alábbi Twitter bejegyzés is:

Az Underground a tervezett három DLC közül lesz az első, melyben a játékosok a New York alatt húzódó földalatti világot deríthetik fel, persze csak akkor, ha nem félnek szembenézni az ott rejtőző halálos fenyegetésekkel. 

PC-re és PlayStation 4-re 30 nappal később várható az Underground DLC megjelenése. Ti egyébként toljátok még a Tom Clancy's The Divisiont?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)