Hirdetés

Lekerül a Steamről az utolsó élvezhető Tony Hawk játék

|

Lejárnak a dalok licencei, az Activision pedig nem kíván hosszabbítani, ezért kénytelenek vagyunk elbúcsúzni a Tony Hawk's Pro Skater sorozat egy korábbi részétől.

Hirdetés

Még mindig úgy tekintünk a Tony Hawk's Pro Skater 5-re, hogy az soha nem készült el, nem létezik, csak ezzel a projekttel tesztelte a Robomodo a gyakornokokat, és véletlenül kiszivárgott. 

Hirdetés

A sorozat igazából már régóta halad lefelé a lejtőn, és a Tony Hawk's Pro Skater HD sem volt a legjobb rész, de azért rossznak sem lehet nevezni. Voltak hiányosságai (például az, hogy a kombók egyik kulcselemének számító Revertöt nem rakták bele az alapjátékba, csak a harmadik rész pályáit is tartalmazó DLC-vel lehetett hozzájutni), de a játszhatatlantól azért távol állt. Mindenesetre aki még szeretne vele PC-n játszani, az jobban teszi, ha siet, ugyanis  hamarosan lekerül a Steam kínálatából, és nem lehet majd megvásárolni. Aki megvette, az természetesen játszhat vele, aki meg nem, de az utolsó pillanatban szeretné, annak mindössze 2 eurót kell kifizetnie.

Na, és most lehet vitatkozni, hogy igazából melyik is volt az utolsó jó, közben pedig várjuk a következő Tony Hawk játék bejelentését, amihez az Activisionnek már nem lesz köze.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)