Hirdetés

A 10 legidegesítőbb küldetés vagy pálya

|

Még a legeslegjobb játékokban is akad egy olyan pálya vagy küldetés, ami miatt a pokolra kívánnánk a fejlesztőket. Szubjektív toplistánk következik!

Hirdetés

Nagyon érdekes, hogy a legtöbben elsősorban a kikapcsolódás miatt ülünk le játszani, pedig mindenki, aki már játszott már legalább öt percet bármilyen játékkal az tudja, hogy a frusztráció gyakori barátunk lesz. Akármilyen nagy favoritról van szó, mindenki talál még a kedvenceiben is egy olyan pályát, küldetést vagy boss fightot, amit felelevenítve az ember elgondolkodik, hogy az egyébként kiváló munkát végző dizájnerek hogy tudtak ennyire mellé lőni.

Ezek között természetesen akadnak legendás példák is, úgyhogy idézzünk fel néhányat a legnagyobb baklövésekből, vagy legfrusztrálóbb pillanatokból. A lista persze szubjektív, lehet cáfolni minket, vagy éppen kiegészíteni saját élményekkel!

Grand Theft Auto: San Andreas - pedig csak a vonatot kellett volna követnünk

Ezt a küldetést valószínűleg már az is ismeri, aki sosem játszott a játékkal, hiszen a nehézsége (és Big Smoke zseniális dumája) miatt gyakorlatilag mémmé vált. A misszió lényege, hogy CJ és Big Smoke egy vonattal menekülő bandát igyekeznek elintézni mielőtt elérik a célállomásukat, a kudarcunkat jelző ikonikus mondatot ("All you had to do was follow the damn train, CJ!") pedig annyiszor hallottuk, hogy végleg beleégett az emlékezetünkbe.

Max Payne - a rémálmok nem csak Maxet gyötrik

A rémálomjelenetek egyértelműen a Max Payne legemlékezetesebb részei közé tartoztak, de sajnos nem csak a rendkívül nyomasztó atmoszféra miatt. Ezek a pályák gyakran annyira frusztrálóak voltak, hogy a játékos legalább annyira átélte a rémálmot, mint maga Max.

Halo 3 - talán még Cortana sem ér meg ennyi szenvedést

Nagyon sokáig úgy volt, hogy a Halo első részének könyvtáras küldetését nem fogja alulmúlni a sorozat, de ez gyorsan megváltozott, amikor megérkezett a Halo 3, ugyanis nagyon sok rajongó (beleértve Pacát, aki poszttraumás reakciók közepette kért meg, hogy kerüljön rá a listára) szerint a Cortana című telezsúfolt és frusztráló küldetés rettentően rosszul sikerült.

Metal Gear Solid 2 - amikor Kojimánál végleg elgurul a gyógyszer

Ezen a listán ugye szélsőséges példákat keresünk, de általában véve elmondható, hogy vannak olyan pálya típusok, amiket legtöbben szörnyű ötletnek tartanak. Ilyenek mondjuk a víz alatti pályák, az időzített küldetések, illetve az is, amikor kísérgetnünk kell egy teljesen inkompetens NPC-t. A Metal Gear-sorozat egyik leghíresebb pillanata, amikor Kojima sikeresen kombinálja ezt a három förtelmet, ugyanis a második részben Emma Emmerichet egy vízalatti aknamezőn át kell kimentenünk, miközben fogy a levegő, ha pedig ez még nem lenne elég, utána még lopakodnunk is kell, miközben őt kísérgetjük. Nem mosolyogtunk közben.

Grand Theft Auto: Vice City - úgyis tudjátok, hogy mire gondolunk

Nagyjából senki nem vitatja, hogy a Vice City toronymagasan az egész sorozat egyik legjobb darabja, hiszen a remek történet és a hihetetlen érzékkel eltalált hangulat a mai napig megállja a helyét. Viszont nem mehetünk el amellett a notórius küldetés mellett, amelyben egy távirányítós helikopterrel probálunk meg tönkretenni egy építkezést, de a katasztrófális irányítás már-már legyőzhetetlen ellenfélnek bizonyul. Kontrollerrel kicsit tűrhetőbb volt, de azért ne tegyünk úgy, mintha ez megmentené. Még ma is kiráz a hideg mindenkit.

The Lion King - amikor még Simbánál is szomorúbbak voltunk

Annak ellenére, hogy a Disney dolgait általában véve könnyen emészthetőnek tartjuk, a SNES-re és PC-re is megjelent Oroszlánkirály játék minden volt, csak nem könnyű. A játéknak egyik pályája sem volt éppenséggel kegyes, viszont Csirke szerint toronymagasan a második volt az, ami a legtöbb traumát okozta, szóval mindenképpen megérdemel egy helyet a listán, főleg hogy valószínűleg sokunk találkozott vele az informatika órákon.

Broken Sword - nem csak boss fightok lehetnek idegesítőek

A Broken Sword első része egyértelműen minden idők egyik legjobb point and click kalandjátéka, nagyon jó történettel, karakterekkel és jópofa fejtőrökkel. Van azonban egy része a játéknak, ami már a megjelenés óta közutálatnak örvend: a játék egy pontján egy mérges kecskét kell megkerülnünk, ami amennyire triviálisan hangzik, annyira nehezen megvalósítható a gyakorlatban. Próbáljátok ki, érteni fogjátok.

Battletoads - ha amúgy nem lenne elég rossz

Valószínűleg az Angry Video Game Nerd legendás videója révén történhetett meg, hogy mém státuszba lépett a nevetségesen nehéz Battletoads, viszont még a játék idegörlő pályái közül is kiemelkedik a Turbo Tunnel, ahol gyakorlatilag a másodperc törtrésze alatt kell reflexszerűen átugranunk az akadályokat.

The Legend of Zelda: Ocarina of time - még a legjobbak sem lehetnek tökéletesek

A Zelda-sorozat első 3D-s részét gyakran láthatjuk a minden idők legjobb játékait felsoroló listák első helyezettjei között, viszont még egy ilyen hatalmas elismerésnek örvendő cím sem lehet tökéletes: a Water Temple egyértelműen a játék legnépszerűtlenebb szekciója a frusztráló nehézségével.

Mass Effect 3 - nem csak a játék végével volt baj

A Mass Effect 3-ról sokaknak azonnal a több szempontból is igénytelennek tartott befejezés jut az eszébe, viszont számomra a Kai Leng karakteréhez utolsó hozzá köthető boss fight is rettenetesen frusztráló volt, eleve a karaktert is nagyon erőltetettnek éreztem. Szóval így szubjektív lezárásként azért ezt is itt hagynám a lista végére, érdekel a véleményetek.

Ti mit gondoltok? Melyik pályát vagy küldetést utáljátok a legjobban a világon? Írjátok meg nekünk a hozzászólások között!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)