Hirdetés

Kezünkben a jövő - top 10 legjobban várt Kickstarter játék

|

A közösségi finanszírozás egy teljesen új hullámot indított útnak a játékvilágban, a forradalomnak pedig még messze nincs vége. Lássuk, mire számíthatunk idén.

Hirdetés

A Kickstarter és a közösségi finanszírozás az utóbbi évek legnagyobb szórakoztatóipari és kreatív forradalmát indította el, ami nem is olyan meglepő, hogyha figyelembe vesszük, hogy az alapötlet mennyire zseniális: végre mi, a rajongók dönthetjük el, hogy melyek azok az ötletek, amelyek álmokból valósággá válnak anélkül, hogy a köztünk és az alkotók között álló öreg vezérigazgatók döntenék el, hogy melyik elképzeléseknek van létjogosultsága.

Több ötlet indult már útnak sikeresen ilyen módon, mint például a trendet részben elindító Broken Age vagy a klasszikus PC-s szerepjátékokat felidéző Shadowrun Returns. A jövő elég szépnek tűnik a közösségi finanszírozású játékok számára, hiszen olyan ígéretes címekre gyűlik jelenleg is a pénz, mint az old school horror rajongóknak kedvező Night Cry vagy a ‘90-es évek totális invázióját folytató STRAFE. Nézzük is meg, hogy 2015-ben melyek azok a projektek, amelyekre a leginkább érdemes lesz odafigyelni.

Armikrog (Megjelenés: 2015. első negyedéve. Platformok: PC, Mac, Linux, Nintendo Wii U, PlayStation 4)

A The Neverhood egy olyan játék, amit talán senkinek nem kell bemutatni, aki egy kicsit is járatos a hagyományos point’n’click kalandjátékok világában. A Doug TenNapel által megálmodott gyurmavilág nálunk is nagy kedvenc, hiszen a zseniális történetet és fejtörőket nem lehet nem szeretni. TenNapel most újra azon dolgozik, hogy egy hasonlóan fantasztikus gyurmakalandban tegye próbára a rekeszizmainkat, melyben ezúttal egy inkább sci-fis, mint fantasys, de legalább annyira elképesztő környezetben kell majd helytállnunk.

Dreamfall Chapters: The Longest Journey (Megjelenés: 2015., epizódikus formában. Platformok: PC, Mac, Linux, PlayStation Network)

A közösségi finanszírozási őrület egyik legnagyobb pozitívuma, hogy újra reneszánszukat élik a point’n’click kalandjátékok. Olyan nagy alkotók térhetnek vissza ehhez az egykor hatalmas műfajhoz, mint az imént említett Doug TenNapel, vagy a jelenleg is a Broken Age második felén munkálkodó Tim Schafer. A The Longest Journey is ennek a dicső korszaknak a szülöttje, komplex történetével és emlékezetes főhősével pedig sikeresen kiállta az idő próbáját. Az új, epizódikus formátumban megjelenő játék történetét az első két rész forgatókönyvét is jegyző Ragnar Tørnquist fogja írni, a legelső rész pedig már most is elérhető.

Star Citizen (Megjelenés: 2016., egyes részei már most is játszhatók. Platformok: PC, Linux)

Az űrszimulátorok modern generációjának zászlóshajóját, a Star Citizent talán már senkinek nem kell részletesen bemutatni, hiszen ez a crowdfunding történetének eddigi egyik legnagyobb sikere. A Wing Commander sorozat révén ismertté vált Chris Roberts és csapata eddig már összesen 70 millió dolláros támogatást kapott a közösségtől, miközben a játékvilág epekedve figyeli, hogy mi sül ki ebből az ambiciózus vállalkozásból. Szerencsés kiválasztottak már most is játszhatnak a játék egy-két kiemelt részével (melyet a fejlesztők moduloknak hívnak), viszont 2015 egy különösen érdekes év a projekt számára, mert ha minden igaz, idén már belekóstolhatunk a játék történetének első fejezetébe.

Amplitude (Megjelenés: 2015. március. Platform: PlayStation 4)

A Guitar Hero játékok egy igen tiszteletreméltó karriert futottak be a ritmusjátékok műfajában, viszont idővel már a rajongók és feltehetőleg a Harmonix is érezte, hogy ideje lenne kipróbálni valami mást. Ennek az ötletnek az eredménye az Amplitude, mely a cég korábbi, PlayStation 2-re megjelent játékát kívánja elhozni a modern generációnak, természetesen a rajongók segítségét igénybe véve. A zene miatt sem kell aggódnunk, hiszen az ügyességi ritmusjátékhoz olyan nevek járulnak hozzá, mint a chiptune rockban utazó Anamanaguchi, vagy a Sword and Sworcery zenéjéért felelős Jim Guthrie.

Carmageddon: Reincarnation (Megjelenés: 2015., tavaly óta korai hozzáférésű. Platformok: PC, Mac, Linux, PlayStation 4, Xbox One)

Manapság rettentően sok a vita és az egyet nem értés abban, hogy akkor most hogy is állunk az erőszakos játékokkal, viszont amikor a legelső Carmageddon megjelent, akkor még az ilyen kérdések a világon senkit nem érdekeltek, elvégre mennyire király már tucatszámra elcsapni a nyugdíjasokat (ezúton pedig rögtön szeretnénk elnézést is kérni a nyugdíjas olvasóinktól, de hát ez az Y generáció már csak ilyen). A notórius sorozat legújabb része igazából már készülget egy pár éve, viszont végül a Kickstarter volt az, ami igazán lendületet tudott adni a játék fejlesztésének, ami most már jelenlegi generációs konzolokra is készül, az ideje korán befektetők pedig már akár most is kipróbálhatják.

Pillars of Eternity (Megjelenés: 2015. március 26. Platformok: PC, Mac, Linux)

Az utóbbi időben egyre többször, egyre több kontextusban kerül elő a 90-es évek radikális tempójú visszatérése és kezdjük elérni azt a pontot, ahol már nem lehet a kérdést félvállról venni. A kicsit feljebb említett point’n’click játékok mellett a régivágású izometrikus szerepjátékok iránt is újra egyre nagyobb az érdeklődés, vegyük csak pl. a Divinity: Original Sin eredményeit vagy a Baldur’s Gate és az Icewind Dale játékok sikeres felújításait. A műfaj egyik legnagyobb koponyája, a leginkább a Planescape: Torment zseniális történetéről elhíresült Chris Avellone és kollégái is ezt az irányt lőtték be maguknak, amikor elkezdték fejleszteni az ízig-vérig klasszikus stílusban készülő Pillars of Eternity című alkotásukat, mely egy teljesen eredeti történetet fog elmesélni. Mindenképpen látni akarjuk, hogy mi sül ki ebből.

The Long Dark (Megjelenés: 2015., epizódikusan, de az alfa változat már most is elérhető. Platformok: PC, Mac, Linux)

Talán ti is észrevettétek, de az utóbbi időben elég menő horrorjátékok jelentek meg a piacon, sőt, néha már úgy tűnhet, hogy egy kicsit túlzásba viszik a fejlesztők az belső nézetes túlélő játékokat, de igazából ebből mi csak győztesen jöhetünk ki. A Hinterland Studio műhelyében készülő The Long Dark is ebbe a kategóriába tartozik, hiszen a fejlesztők ígérete szerint ez az open world játék igen komolyan próbára teszi majd a túlélési képességeinket, miközben egy izgalmas, epizodikus formában elmesélt történetet élünk át. Akik már játszották, azoknak eléggé bejött, szóval a műfaj rajongóinak mindenképpen érdemes lesz rá odafigyelni.

Kingdom Come: Deliverance (Megjelenés: 2015. negyedik negyedév. Platformok: PC, Mac, Linux, később pedig PlayStation 4 és Xbox One)

A modern technológiának és az új, korszerűbb hardvereknek köszönhetően egyre élethűbb játékokat próbálhatunk ki, egyes fejlesztők pedig folyamatosan feszegetik határokat. A Kingdom Come: Deliverance készítői is hasonló irányba haladnak, a középkori szerepjátékukban ugyanis még a legapróbb részletekre is odafigyelnek mind a játékmenetben, mind pedig a látványban. Karakterosztályok nincsenek, a karakterünk attól függően fejlődik, hogy melyik skilleket használjuk (ilyen szempontból az Elder Scrolls sorozathoz hasonlít talán), felszerelésünk tönkremegy, az erőnlétünk megőrzése érdekében pedig az evésre és az alvásra is oda kell figyelnünk. A hitelesség biztosításában építészek és történészek segítettek, a zenét pedig a korból fennmaradt kották alapján játszották fel profi cseh zenészek, szóval a játék igazi csemege lesz mind a hardcore játékok, mind pedig a korszak rajongóinak.

Mighty No. 9 (Megjelenés: 2015. április. Platformok: PC, Mac, Linux, PlayStation 3, PlayStation 4, PlayStation Vita, Xbox 360, Xbox One, Nintendo Wii U, Nintendo 3DS)

Kevés annyira ikonikus figurája van a játékok történelmének, mint a rettenthetetlen Mega Man, elvégre ez a karakter annyira népszerű, hogy egy zenekar a teljes műsorát az ő történetére építette. Viszont ennek ellenére az utóbbi időben nem sokat hallottunk róla, ez pedig főleg azoknak a rajongóknak fáj, akik még mindig reménykednek a Mega Man Legends 3 megjelenésében. Szerencsére még nincs minden veszve, hiszen a Mega Man kitalálója, Keiji Inafune most a játékosok segítségével szeretné megalkotni a Mega Man játékok modernkori szellemi örökösét. A Mighty No. 9 csodásan vegyíti a hagyományos (és elődjéhez hasonlóan valószínűleg elég frusztráló) platformer játékmenetet a letisztult, modern megjelenéssel és 2.5D stílusú grafikával. A rajongók odaadásának köszönhetően pedig extra pályák és egy kooperatív játékmód is belefért a költségvetésbe, arról más nem is beszélve, hogy gyakorlatilag minden releváns platformra megjelenik a játék.

Exploding Kittens (Megjelenés: 2015. július. Platformok: bármire magabiztosan ráteheted a paklit, ami nem lángol és nem macska)

Szeretitek a cicákat? És a robbanásokat? Ha mindkét kérdésre igen a válasz, akkor megtaláltuk a tökéletes játékot. A listánk utolsó jelöltje elég rendhagyó, hiszen az Exploding Kittens valójában egy kártyajáték. Mégsem tudtunk szó nélkül elmenni mellette, mert a célként kitűzött 10 ezer dollár helyett közel 5 millió dollárt sikerült már összegyűjteni a játékra, azaz az eredeti összeg 49393%-át. A játék rettentően egyszerű: a játékosok felváltva lapokat húznak a pakliból, aki pedig a robbanó macskát húzza ki, az kiesik a játékból, mivel értelemszerűen a cica, a robbanószer és a felelőtlen állattartás áldozata lett (természetesen csak képletesen, eltérő esetben nagyon kellemetlen lenne ez a játék). Persze tovább bonyolítható a helyzet kijátszható lapokkal, amelyekkel belekukkanthatunk a legfelső lapokba, vagy esetleg kényszeríthetjük a többi játékost arra, hogy kétszer húzzon lapot. Nagyon poénosnak néz ki, ráadásul 2 perc alatt meg lehet érteni a lényeget, szóval tökéletes partijáték lesz.

+1: Oculus Rift (Megjelenés: valószínűleg 2015. Platformok: PC, de elsősorban a fejünk)

Már sok embernél ott pihen egy ilyen fantasztikus szemüveg, ráadásul még ti is kipróbálhattátok a GameNighton, de még mindig várat magára a valódi megjelenés, amikor végre bárki megvásárolhatja a szemüveg végleges, fogyasztóknak szánt változatát. Az Oculus megjelenése egycsapásra elindította a virtuális valóság forradalmát, szinte azonnal jelentek meg a hasonló és az általa inspirált ötletek, mi is írtunk már korábban a technológia jelentőségéről és már most, ebben a korai fázisban is számtalan kreatív felhasználását láttuk a szemüvegnek, szóval érthető, ha sokat várunk ettől az ötlettől a jövőben.

Nos, ez lenne akkor a mi listánk azokról az izgalmas vállalkozásoktól, amiket szeretnénk még idén a kezünkbe venni. Ti mit gondoltok, találtatok esetleg valami gyöngyszemet, ami még ideillik? Mindenképpen osszátok meg velünk saját kedvenceiteket a hozzászólások között, a többi megjelent listánkat pedig a 2015 legjobban várt játékait összegyűjtő aloldalon találjátok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)