Hirdetés

2015 legjobban várt PC-s játékai

|

Új Total War, BattleCry, Fortnite - ebben az évben sem fognak unatkozni a PC-s játékosok. Végre mindenki, aki eddig lemaradt, kipróbálhatja GTA V-öt, és ha minden jól megy, a DayZ is továbblép az alfából.

Hirdetés

A 2014-es évet kétség kívül a konzolok nyerték. A Microsoft és a Sony újgenerációs eszközei is számos új címmel büszkélkedhettek, és míg ott igencsak taroltak az exkluzív címek, addig számítógépes fronton nem feltétlen találkozhattunk eget rengető címekkel. Persze a multiplatform címek jól teljesítettek, és kétség sem fér hozzá, hogy sok játékot még mindig PC-n a legjobb játszani, de az exkluzívok terén nem igazán volt áttörés. Ennek az évnek azonban minden esélye megvan rá, hogy kirántsa a széket az unott arccal bóbiskoló PC-s társadalom hátsója alól, és felrázza egy kicsit a játékpiacot. Íme 2015 legjobban várt PC-s játékai.

Grand Theft Auto V PC (megjelenés: március 24.) 

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a Rockstar csodája mellett, amely március végén végre PC-n is tiszteletét teszi. A felújított változatnak jelentős előrelépést sikerült elérnie az előző generációs kiadásokhoz képest, így a GTA V PC-n biztos, hogy olyan játékmenetet és látványt tár majd elénk, amilyenre nem igazán volt példa korábban. Ehhez persze egy combos vasra is szükségünk lesz (nem véletlenül hallgat a Rockstar a témában), mert az gyakorlatilag borítékolható, hogy a The Witcher 3: Wild Hunt gépigényénél magasabbra, de legalábbis azzal egy szintre teszik majd a lécet. Arról se feledkezzünk meg, mi mindent sikerült kihozni a moddereknek a GTA IV-ből, valószínűleg most sem hagyják majd érintetlenül a forráskódot és a modelleket.

Total War: Attila (megjelenés: február 17.)

A The Creative Assembly összekapta magát, és az Alien: Isolationnel megmutatták, hogy nem csak a Total War játékok terén tudnak maradandót alkotni, de azért legsikeresebb szériájukat sem hagyják sokáig pihenni. A főszerepben ezúttal Attila (aki, akármit is mondanak néhányatoknak a történelemkönyvek, nem az első magyar király volt) és az ő egymillió lovast számláló serege áll majd, akik rendíthetetlenül vágtáznak majd nyugat felé, hogy porig égessék a római birodalmat. A Total War Attila új játékmenetbeli megoldásokat, látványos csatákat, sosem látott egységeket és taktikai lehetőségeket ígér, így minden bizonnyal a hardcore stratégák is megtalálják majd benne a számításukat. Egyébként nem ez lesz az idei egyetlen Total War: jön a Total War: Arena, amely egy 10v10 MOBA lesz majd.

BattleCry ( megjelenés: 2015.)

A Bethesda még 2012-ben alapította meg saját alstúdióját, ám hogy pontosan min dolgoznak, azt egészen 2014 májusáig nem tudtuk. A csapat ekkor jelentette be, hogy már javában készül a stúdió nevével megegyező című játék, amelynek bétáját 2015-ben indítják majd el. A free-to-play modellt támogató, csapatalapú, külsőnézetes játék elsősorban a közelharci küzdelmekre fókuszál, de természetesen távolsági harcban hatékony karakterek is lesznek benne. A környezet kicsit olyan, mintha a Team Fortress-t repítettük volna vissza néhány száz évvel, ahol britek és kozákok szabdalják egymást mindenféle mechanikus kardokkal. Izgalmasnak ígérkezik, kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle.

Fortnite (megjelenés: 2015.)

Az Epic Games legújabb játékát még 2012-ben jelentették be, a tervek szerint ez lett volna az első játék, amely az Unreal Engine 4 használatával jelenik meg. Valahol, enyhe túlzással a The Sims és a Left 4 Dead közt helyezkedik el félúton, hatalmas zombihordákat kell legyűrnünk úgy, hogy az általunk épített épületekben keresünk menedéket. A napszakok változása is fontos szerepet játszik majd, hiszen nappal elsősorban gyűjtögetünk, felfedezünk és építkezünk, a harc pedig az éj leple alatt zajlik. A kooperatív játékélményre kihegyezett, különböző karakterosztályokat felvonultató Fortnite eredetileg fotorealisztikus grafikával készült volna, de a fejlesztők rájöttek, hogy a villámgyors építkezés nagyon bután néz ki ezzel a módszerrel, ezért egy rajzolt világ mellett döntöttek.

Killing Floor 2 (megjelenés: 2015)

2014 májusában több bejelentés is érkezett, többek közt az egyik legjobb csapatalapú zombis FPS-sorozat (nem, nem a Left 4 Dead, a másik) új része, a Killing Floor 2 is ekkor látott napvilágot. Az eredetileg UT 2004 modként induló első rész néhány hónap alatt készült el, és alacsony költségvetése ellenére több mint 2,5 milliót adtak el belőle. Az átdolgozott, új fegyverekkel, még pörgősebb játékmenettel és rengeteg vérrel megpakolt folytatás először a Steam Early Access programjában debütál majd, ám mint ahogy azt a decemberi PlayStation Experience-en megtudtuk, PS4-re is kapható lesz. De ezt csak mellékesen jegyezzük meg. A realisztikus fegyverek és valósághű városábrázolás egyvelegéből megszülető szürreális játékmenet az év egyik legjobb vérontós mókájának ígérkezik.

Pillars of Eternity (megjelenés: 2015. március 26.)

Az Obsidian neve biztosan ismerősen cseng az RPG rajongóknak. Ők azok, akik az Icewind Dale sorozatot készítő Black Isle Studios bezárása után 2003-ban új stúdiót alapítottak, és az elmúlt években olyan csodákkal szórakoztatták a közönséget, mint a Fallout: New Vegas, a South Park: The Stick of Truth vagy az Alpha Protocol. A Pillars of Eternity finanszírozásához a közösségi kalapozást választották, a rajongók pedig természetesen örömmel dobtak össze a szükséges 1,1 millió helyett 4-et, így a csapat abszolút kiteljesedhetett. A játékban több mint 10 kaszt közül választhatunk majd, és természetesen a legapróbb döntéseink is befolyásolják a játékmenetet.

RollerCoaster Tycoon World (megjelenés: 2015)

Az Atari nagy meglepetésre a hatalmas negatív visszhangot kiváltó mobilos RollerCoaster Tycoon 4 után úgy döntött, PC-n is folytatja a szériát, kétszer is átgondolva döntéseit. A RollerCoaster Tycoon World egyik különlegessége, hogy egyszerre akár négyen is építkezhetünk benne a kooperatív játékmódnak köszönhetően. A Pipeworks fejlesztésével készülő játék egyébként nagyjából azt kínálja majd, amit a korábbi epizódok: megépíthetjük a saját kalandparkunkat boltokkal, attrakciókkal és hullámvasutakkal. Meglátogathatjuk majd mások parkjait is, sőt, a tervrajzainkat online meg is oszthatjuk. Az Atari fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem kell tartanunk a mikrotranzakcióktól.

Syberia 3 (megjelenés: 2015)

Ha a világ leghosszabb ideig készülő játéka (remélhetőleg) nem is lesz a Syberia 3, azért nem kevés ideig tart a fejlesztés, hiszen a játékot még 2009 áprilisában jelentette be a Microids. A sztori a Syberia 2 eseményeit folytatja, a csapat pedig akkor úgy tervezte, hogy a PC-s és PS3-as játékosok együtt tolhatják majd a szekeret. Aztán hosszú ideig hallgatás következett, mígnem a játék felbukkant a 2013-as gamescomon, csak azért, hogy újabb egy évre elvonuljon a nagyvilág kíváncsi szemei elől. Legutóbb a 2014-es gamescomon találkoztunk a csodával, ahol már néhány in-game fotón is megcsodálhattuk, hogy ez bizony még mindig pontosan ugyanaz a Syberia, amibe anno beleszerettünk. A tervek szerint a játék nem csak PC-n, hanem konzolokon, valamint Mac, iOS és Android platformokon is tiszteletét teszi majd, de azért mégiscsak a PC-s tábor lehet a legboldogabb. Mi boldogok vagyunk.

Torment: Tides of Numenera (megjelenés: 2015 utolsó negyedév)

Jó hír a Planescape: Torment szerelmeseinek, hogy már készül az utód, sőt, a jelek szerint még az év vége előtt neki is ugorhatunk a Torment: Tides of Numenerának. A játékot fejlesztő csapat Kickstarteren szerette volna összekalapozni a megvalósításhoz szükséges 900 ezer dollárt, de ennek többszörösét, több mint négymilliót sikerült (az eredeti összeghatárt kevesebb mint 7 perc alatt érték el). Az InXile a Unity-t választotta a játék motorjául, az első gameplay videókból pedig kiderült, hogy Brian Fargo és csapata egyáltalán nem döntött rosszul, a Torment: Tides of Numenera kifejezetten pofásan néz ki. Eredetileg 2014 decemberében jelent volna meg, remélhetőleg idén már kézbe vehetjük majd - legalábbis virtuálisan.

DayZ béta (megjelenés 2015 utolsó negyedév)

Bár Dean Hall, a DayZ atyja már épp az új stúdója székházában rendezgeti a főnöki irodát, azért az Arma 3 modból kifejlődött gyermekét sem hagyta teljesen magára. A játék még ebben az évben sem hagyja majd el a Steam Early Accesst, azonban rengeteg újdonságra és fejlesztésre, valamint az ezzel együtt járó növekvő árcédulára is számíthatunk. Ha minden jól megy, a következő 12 hónap során légi járművekkel, a bázisépítés lehetőségével, háziállatokkal és egyéb mókás dolgokkal bővül majd az immár bőven több mint 2 millió játékost számláló DayZ, amely valamikor az év vége felé lép át alfa stádiumból bétába. Ekkora az árat is feltolják majd 35 dollárra, így ha mindenképp csatlakozni akartok, érdemes még ezelőtt befizetni a játékra. Csak tudjátok, hogy egy félkész játékért fizettek.

Ezek tehát azok a PC-központú játékok, amikkel mindenképp játszani szeretnénk idén. Nézzétek meg szubjektív listánkat arról, hogy összességében mely játékokat várjuk, és holnap is figyeljétek a GSO-t, mert egy új listával jelentkezünk.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)