Hirdetés

Torchlight - MMO a Diablo nyomdokain

|

A Hellgate: Londonnal bebukott Flagship Studios maradványaiból frissen létrejött Runic Games bejelentette első önálló játékát.

Hirdetés

Mindenek előtt sok sikert szeretnénk kívánni Runic Games-nek most kezdődő pályafutásához. Bennük az egyik olyan fejlesztőgárdát tisztelhetjük, akik a tavaly anyagi problémák miatt megszűnt Flagship Studios hamvaiból éledtek újjá, s neves fejlesztőkkel megtámogatva más bőszen hegesztik első játékukat.

Ő név szerint a Torchlight. A csak PC-re szánt MMO első olvasatra egy nem annyira véresen komolyan elgondolt Diablo-klónra hajaz, hiszen a már-már rajzfilmszerűre vett modellek és megjelenítés ezt sugallják nekünk. A kalandok -a Diablo-hoz hasonlóan- Torchlight városán kívül a közeli hegyekben fognak játszódni, varázserővel rendelkező drágaköveket hajszolva, melyekkel tápolhatjuk magunk és fegyvereinket.

Az eddig keveset szellőztetett játék útját egyébként több neves szakember is egyengeti. A Runic Games gárdájában ugyan úgy ott van a Diablo és a Diablo II zenei anyagáért felelős Matt Uelmen, mint a két Blizzard North alapító Max és Erich Schaefer és az a további 14 ex-Flagship munkatárs, akik korábbi munkahelyükön a Mythos fejlesztésén szorgoskodtak. A kiadásért a kínai Perfect World felel. Várjuk szeretettel!

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)