Hirdetés

Törölték a FIFA 22-ből a Manchester City nemi erőszakkal vádolt játékosát

|

A tárgyalás csak jövőre lesz, de az EA már előre rohant kicsit.

Hirdetés

Csúnya botrány rázta meg augusztusban a Premier League-ben szereplő Manchester Cityt, miután a helyi hatóságok letartóztatták a csapat hátvédjét, a francia állampolgárságú Benjamin Mendyt.

A Monacótól még 2017-ben igazolt 27 éves labdarúgót három, 16 éven felüli lány jelentette fel azzal a váddal, hogy Mendy tavaly október és idén augusztus között megerőszakolta őket a chesire-i otthonában.

A focista ügye azóta újabb vádakkal súlyosbodott, így a január 24-re kitűzött tárgyaláson már négy rendbeli nemi erőszakért és egy rendbeli szexuális zaklatásért kell felelnie. A francia nemzeti válogatottban is játszó hátvéd ugyan tagadja a vádakat, a döntésig viszont mindenképpen előzetes letartóztatásban marad.

Hirdetés

A történtekre most az Electronic Arts is reagált, lényegében teljesen kigyomlálva Benjamin Mendyt a FIFA 22-ből. A döntés értelmében a labdarúgót a Manchester Cityben és a francia tizenegyben sem láthatjuk viszont, továbbá a FIFA Ultimate Teamből (FUT) is törölték a kártyáját.

"Benjamin Mendyt elávolították a Manchester City és a francia válogatott aktív játékosainak keretéből, ezért a FIFA 22 névsoraiból is eltávolításra került, valamint a FIFA Ultimate Team csomagokban és az Ultimate Draftban sem tűnik fel, amíg a tárgyalására vár."

- közölte az EA. Ennek ellenére viszont megtörténhet, hogy mégis összefutunk vele a pályán, mivel azoknál, akik a törlés előtt húzták be az Ultimate Teamben, továbbra is a keret tagja maradt. Erre a korai hozzáférés miatt volt lehetőségük a felhasználóknak, az EA Playen ugyanis már szeptember 22-óta elérhető a Standard változatban csak október elsején érkező játék.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Többen is felhívták rá a figyelmet, hogy Mendy törlésével felértékelődhetnek a korai hozzáférés után "bent ragadt" kártyái, ám az EA-nek megvan rá a lehetősége, hogy rögzítse az árakat. Ugyanez történt a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Emiliano Sala esetében is, akinek 2019-es balesete után az EA beavatkozása előzte meg, hogy a nyerészkedők visszaéljenek a hozzá kapcsolódó itemekkel.

Arra sem Mendy az első példa, hogy az EA egy botrány miatt távolít el valakit a FIFA karakterei közül. A FIFA 20 FUT ikonjai sorából például azért száműzték a holland Marco van Bastent, mert a "Sieg Heil" megjegyzést használta egy közvetítés alatt, az ex-arsenalos Jens Lehmant pedig a koronavírus kezelésével kapcsolatban megfogalmazott kritikái okán ejtették a FIFA 21-ből.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)