Hirdetés

Total War: Attila bejelentés - jövőre jönnek a hunok

|

Az EGX London 2014-en megtörtént a bejelentés amire vártunk, érkezik a következő epizód, főszerepben egy legendás királlyal.

Hirdetés

Azt már egy ideje tudjuk, hogy hamarosan érkezik egy új Total War epizód, egyesek pedig már azt is elkezdték találgatni, hogy mi lesz majd a játék középpontjában. Hál'isten nem kell tovább várnunk, a The Creative Assembly ugyanis lerántotta a leplet az új részről.

Amint az a hivatalos bejelentésből kiderült, a Total War: Attila középpontjában nem más áll, mint a Attila, a hunok királya, akinek nem kell a szomszédba mennie egy kis háborúért, hiszen egymillió lovas követi őt csatába. A történelemkönyvek legendás alakja hiába fosztogatta végig a Balkán régiót, Konstantinápolyt már nem tudta bevenni, és hiába folytatta útját Itáliába, Róma sem kerülhet a keze alá.

A The Creative Assembly igazi Total War veteránoknak tervezi a játékot, így minden taktikai érzékünkre szükségünk lesz, ha sikeresek akarunk lenni. A kornak megfelelően itt is fontos szerepet játszanak majd a fertőzéseknek és a járványoknak, így ha nem figyelünk oda a városunk higiéniájára, a különböző betegségek könnyen legyűrhetnek minket. Természetesen számos más újításra is számíthatunk, így például új fegyverekre is.

Nektek hogy tetszik a téma?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)