Hirdetés

Total War: Rome 2 - a halhatatlanná tett rajongó esete

|

Ezúttal a The Creative Assembly állított örök emléket rákban elhunyt rajongójának.

Hirdetés

Az Arsenal futballcsapat egykori legendás kapusa, Bob Wilson és felesége által alapított Willow segélyszervezet gyakran segít beteg fiataloknak, hogy a halálos kórral való küzdelem közben legyen egy olyan napjuk, amikor legnagyobb álmuk válhat valóra.

Egy 24 éves fiatal azt kívánta, hogy tehessen egy sétát a Total War sorozat fejlesztőinél, akik természetesen készséggel vállalták, hogy egy nappal a játék bejelentése után körbevezetik őt a stúdióban. Míg a nagyközönség csak néhány jelenetet láthatott a széria legújabb részéből, addig James-nek alkalma nyílt kipróbálni a Total War: Rome 2 erősen alpha verzióját is. A The Creative Assembly dolgozói teljesen meghatódtak, hogy a fiú milyen érdeklődéssel viszonyul a játékukhoz, milyen érdekes tanácsokkal, ötletekkel igyekezett segíteni munkájukat. 

James a látogatás után nem sokkal elvesztette a harcot a rákkal szemben, és ugyan csak keveset találkoztak, a fejlesztők úgy döntöttek, halhatatlanná teszik őt. Ahogy az fent is látható, James egy római katonának kölcsönözte külsejét, aki a középső képből ítélve fontos szerepet játszik majd a történetben. A Total War: Rome 2 gameplay videóiban eddig még nem bukkant fel, de ami késik, nem múlik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)