Hirdetés

Total War: Rome 2 - botrányt okozott az új DLC

|

A Beasts of War DLC gyilkos tevéi meglepő módon nem a PETA-t, hanem a játékosokat borították ki.

Hirdetés

Még mindig várjuk, hogy az állatvédők mikor lépnek majd akcióba a Beasts of War DLC ellen, de addig is vannak mások, akik felháborodtak a tartalom miatt.

A The Creative Assemblyt most azzal vádolják, hogy a tegnap megjelent csomagban olyan elemek szerepelnek, amiket már a játék első trailereiben is látni lehetett. Az alábbi, tavaly augusztusi videóban például feltűnnek a tevék, több játékos már hónapokkal ezelőtt kérdőre vonta emiatt a fejlesztőket.

Rob Bartholomew reagált a kritikákra, szerinte csak egy „félreértésről van szó”. „Természetesen értem én, hogy ez hogy jön le, de nem akartunk senkit félrevezetni.” - mondta.

Elismerte azt is, hogy a videóban látható egységek hasonlítanak a DLC-ben lévőekhez, de kijelentette, hogy a kettő nem ugyanaz. „Az elnevezés szerencsétlenül sikerült, de ezek az egységek nem ugyanazok, amik később DLC-ben jelentek meg. Minden fejlesztés alatt álló tartalom változhat, újragondolhatjuk, mielőtt a játék végül megjelenne. A tartalmat különböző okokból módosíthatjuk, például az egyensúly vagy a minőség miatt.” Itt is ez történt.

Az egész tulajdonképpen a marketing részleg hibája, nem kellett volna megmutatniuk azokat az egységeket, mivel még közel sem voltak befejezve. A The Creative Assembly most valóban egy olyan ötlethez nyúlt vissza, amit korábban törölt. Megtették a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy többé ne mutassanak trailerekben, promóciós anyagokon olyan tartalmat, amit még nem véglegesítettek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)