Hirdetés

Total War: Rome II teszt - lassan, de nagyot

|

A Total War: Rome 2-ben lehetőségünk adódik arra, hogy átírjuk a valódi történelmet és másképp alakítsuk a Római Birodalom sorsát.

Hirdetés

Kilenc év telt el az előző rész óta, a sorozat azóta már ellátogatott a középkori Japánba, megvívhattuk a magunk csatáit a felfedezések korában, ismét rendezhettünk lovagi tornákat, megnyerhettük Napóleonnal a waterlooi csatát, sőt még egy teljesen érthetetlen névváltoztatást is túléltünk.

Az ember azt gondolná, hogy ennyi háborút előbb vagy utóbb mindenki megun, de nagyon úgy tűnik, hogy a The Creative Assembly egyáltalán nem akar békésebb vizekre evezni, újra és újra előveszik azokat a történelmi korokat, ahol az emberiség legnagyobb szórakozása az volt, hogy lemészárolta a szomszédait.

Jajj a legyőzötteknek

Gyorsan szögezzük le már most az elején, csak az kezdjen bele a játékba, aki szinte korlátlan szabadidővel és gépi erőforrással rendelkezik, ugyanis mindkettőből sokra lesz szükségünk. A teszt megírásához eddig olyan 25 órát fektettem a játékba, ez pontosan annyira volt elegendő, hogy belássam, még csak a jéghegy csúcsát karistolom a Total War: Rome II kiismerésében. A birodalomépítés Krisztus előtt 272-ben kezdődik, ez az az időszak, amikor a két nagyhatalom Karthágó és Róma vetélkedése megkezdődött. Hét különböző nagyhatalom színeiben indulhatunk a hatalmi vetélkedésben, de aki előrendelte a játékot az bónuszként megkapja a görög városállamok frakciót is.

A tesztelés alatt a két szemben álló népcsoportot, a rómaiakat és a punokat próbáltam ki, több-kevesebb sikerrel. Kezdésnek értelemszerűen a rómaiakat ajánlom, velük azért nagyságrendekkel könnyebb a játék. Mint minden Total War játékban itt is két különálló részre kell bontani a játékot. Az egyik a szokásos birodalomépítős, fejlesztős, építkezős rész, ami nyomokban erősen hasonlít a Civilization-re. Ami miatt ez a játék igazán kiemelkedik a mezőnyből az a csaták levezénylése. Ez már igazi kuriózum, kevés olyan stratégia van, mely ennyire jól tudná megjeleníteni a harctér kaotikus viszonyait. Kedvünk szerint minden csatát egyesével levezényelhetünk, de amennyiben nincs ehhez türelmünk akkor azt akár rá is bízhatjuk a gépi intelligenciára.

Csal a gép, de mi is

Erősen javaslom, hogy ne bízzuk a fontosabb csatákat a gépre, mert néha képes olyan eredményeket kihozni, amitől a falnak megyünk. Kivétel nélkül minden nagy csatát saját magam irányítottam és nagyon durva eredményeket sikerült kicsikarnom a harcmezőn. Okosan játszva a töredékére esett vissza a veszteségem, ami nem egy hátrány ha éppen egy hódító háború kellős közepén tartunk és nincs időnk bevárni az utánpótlást. Mint minden valós idejű stratégiában, itt is működik a kő-papír-olló elv, vagyis a megfelelő helyen és módon bevetett alakulat szinte veszteség nélkül képes megfutamítani a megfelelő ellenfelet.

A jól képzett római légiók kiválóan alkalmasak arra, hogy lekössék az ellenség gyalogságát, miközben a háttérből  az íjászaink mesterlövészeket megszégyenítő pontossággal szedik le áldozataikat. Az okos stratégák tudják hogy vessék be a lovasságot is. Ezek a gyorsan mozgó erők kiválóan alkalmasak arra, hogy oldalba vagy hátba támadják az ellenséget. Nem veszíthetünk azzal a taktikával, melyben a lovasságot visszatartjuk a csata elején, majd amikor már javában áll a bál akkor szépen indítsuk meg először a lovasrohamot a védtelenül hagyott íjászok ellen, majd amikor azok megfutamodtak hátba támadhatjuk a megmaradt gyalogságot. Nem kell figyelnünk a saját embereinkre, mert nincs baráti tűz.

Ősz van, de izzad a gép

Az igazat megvallva nem voltam elájulva a játék optimalizálásától, bizonyos  részeken nagyon durván belassult a tempó. Azt gondolná az ember, hogy a VGA izzasztó 3D-s csatáknál van a gond, de ez nem így van. Azok nagyon szépen mentek, stabilan sikerült még a nagyobb ütközeteknél is kihoznom olyan 20-30 FPS-t, ami bőven elég volt a sikerhez. Az igazi gond a töltésnél és a taktikai térképen jött elő, amikor a gépi ellenfél lépéseit kellett kiszámolni.

Volt olyan rész a játékban, amikor bizony három percet is elszámolt így a gép, miközben mi a magunk feladatait alig fél perc alatt elintéztük. Ez mondjuk azért furcsa, mivel az ajánlott konfigurációval rendelkezem (4GB RAM, Radeon HD 7790, AMD Phenom 4X 955), de az biztos hogy aki normális minőségben szeretné élvezni a játékot annak bizony ennél erősebb gépre lesz szüksége. Érdekes módon grafikailag nem  fejlődött ez a stílus akkorát, mint mondjuk az FPS kategória. Nem mondom, hogy csúnya, de azért messze van attól a látványtól, amit az első kiadott screenshotokon láthattunk.

Unom a politikát

Nemcsak a hadsereg és a kémek használatával érhetünk el komoly sikereket a játékban. A játék elején a népcsoport mellett családi frakciót is választhatunk, velük indul meg a politikai karrierünk. A hadsereg élére kinevezett tisztek egy idő után kiöregednek a katonáskodásból és politikusként folytatják a pályafutásukat. A másik két ház természetesen igyekszik politikailag ellehetetleníteni a túlságosan ambiciózus ellenfeleit, ezért nem ritka a merénylet a színfalak mögött.

Bizonyos időnként a szenátus mellékküldetéseket ad, amiket ha teljesítünk különböző előnyökhöz juthatunk. A politikai cselszövés része a játéknak első nekifutásra izgalmasnak tűnik, de ahogy haladunk előre a birodalomépítésben rájövünk, hogy egyáltalán nem izgalmas ez a rész és helyette inkább még egy hadsereget kellene felállítani, azzal nagyobb sikereket érhetünk el sokkal látványosabban.

Tapasztalatot mindenkinek

Nagyon bejött viszont az a megoldás, amit a fejlesztők kitaláltak a fejlődésre. Minden cselekedetünket jutalmazták valamilyen szinten és ezt látványos módon a tudtunkra is adják. Megnyertünk egy csatát? A sereget vezető tábornok és a sereg is szintet lépett és ezzel együtt jár valami extra képesség is. A kémünk sikeresen megmérgezte az ostromlott város víztartalékát? Hopp egy szint jutalmul, legközelebb már nagyobb eséllyel indul bevetésre. Állandóan ott van a pozitív megerősítés, ami jó hatással van még a játékos moráljára is.

Eszünk vagy harcolunk

Míg a katonáink a harcmezőn és a politikusaink a szenátusban, addig a tudósaink a könyvtárakban tevékenykednek és azon igyekeznek, hogy olyan technológiai fölényre tegyen szert a birodalmunk, amivel nem versenyezhetnek a vetélytársaink. Két teljesen különböző vonalon indulhatunk el, katonai és civil területen kutathatunk. Ez pénzbe ugyan nem kerül, de időre lesz szükségünk, mire  felfedezünk valami újat. Igazából érdemes a katonai kutatásokra koncentrálni első lépésben, mivel úgysem a gazdasági hatalom fogja eldönteni, mire megyünk a barbár népcsoportokkal. Őket elsősorban a katonai erő nyűgözi le és nem az, hogy milyen kultúránk.

A Total War: Rome II egy kiemelkedően jó stratégia játék lett, de azért megvannak a maga hibái. Az első és legfontosabb tudnivaló az, hogy csak egy igazán erős gépen lesz élvezetes a játékélmény, gyengébb PC-ken kínszenvedés lesz végigvárni az ellenség lépéseit. Amennyiben ezt az akadályt sikeresen vesszük úgy egy nagyon jó játékot kapunk, mely nagyon durván le fog kötni az elkövetkezendő hetekben-hónapokban.

Ez az a játéktípus, amibe 500 órát hihetetlen gyorsan bele tudunk pakolni és még csak  meg sem unjuk közben. Technológiailag van még hová fejlődni, de van egy olyan érzésem, hogy nem ez volt az utolsó Total War játék, mely ebben az időszakban játszódik.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)