Hirdetés

Tovább csúszhat a Redfall megjelenése, nyáron vadászunk majd vámpírokra?

|

Az Arkane kooperatív lövöldéjének hivatalos megjelenési dátuma továbbra sincs, de a jelek szerint továbbra is nehézkes a fejlesztés.

Hirdetés

A Bethesda bekebelezésével fantasztikus fejlesztőcsapatok kezdtek dolgozni a Microsoft égisze alatt. Ilyen az Arkane is, amelynek austini stúdiója egy négyfős kooperatív vámpírvadászos játékot álmodott meg nekünk, de láthatóan a megvalósítás már nehezebben megy. A Redfall megjelenését eredetileg 2022-re tervezte a stúdió, de hamar kiderült, hogy ezt nem fogják tudni tartani, így a trailereket és egyéb marketinganyagokat is csak finoman adagolták ezidáig.

A tervezett megjelenési dátumot egyelőre nem konkretizálta a kiadó, de iparági források 2023. első negyedévére, március végére várták a játékot. Most úgy fest, hogy ez a várakozás is túlságosan optimista volt.

Hirdetés

Tavasszal hatalmas lesz a hajtás, ezt láttuk már a The Game Awardson, így egyáltalán nem lettünk volna meglepve, ha itt esik be a Redfall is, de a legfrissebb pletykák szerint ezt sem tudják tartani a fejlesztők, akik értelemszerűen nem akarnak lebőgni egy összecsapott megjelenéssel.

Ezúttal csak egy kisebb, hathetes csúszásról van szó, ami minden bizonnyal hatalmas segítség lesz az utolsó simításokat végző csapatnak. A játék így várhatóan májusban érkezik majd, de ezt egyelőre sem az Arkane, sem az Xbox nem erősítette meg, így még az is lehet, hogy a konkrét, hivatalosan megerősített dátum végül tovább is csúszhat. A lényeg, hogy kész, és élvezhető játékot kapjunk, nem?

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)