Hirdetés

Továbbra is Nagy-Britannia a legnagyobb európai gamerpiac

|

A GfK korábbi felmérése tévesen sorolta a második helyre Európában a brit piacot.

Hirdetés

Mindenki hibázhat (legalábbis egyszer biztosan), így legfeljebb szemöldökráncolással jutalmazhatjuk a Media Control GfK International vétségét, melynek keretében leromboltak egy bálványt, megszakítottak egy hagyományt, s mint utóbb kiderült... tévedtek.



Történt ugyanis, hogy GfK Chart-Track adatai alapján több olyan cikk látott napvilágot, amelyben megfosztatott trónjától az angol királynő, helyét pedig átvette a Kaiser (csak hogy stílszerűek legyünk). A cég eredeti közleménye szerint ugyanis 2009 első hat hónapját vizslatva az olvasható le, hogy a brit alattvalók 20 százalékkal kevesebb játékot vásároltak, mégpedig vélhetően a kevés kasszarobbantó alkotás megjelenése miatt, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára így a német piac kapaszkodhatott fel. Ezt a későbbiekben meg is erősítették a gamesindustry.biz megkeresését követően, csak hogy nem sokkal később korrekcióra kényszerüljenek.



Ezek után felmerül a kérdés, hogy mennyire hiteles a Portugáliában mért 16 százalékos, illetve a Svédországban és Hollandiában rögzített 4, valamint 2,4 százalékos növekedés.
Az adatok szerint a belga és az olasz piacon nem történt számottevő változás, mikozben a francia és a spanyol vásárlói kedv megcsappanni látszik.
Személy szerint a hazai helyzetre lennék kíváncsi, ám sajnos Magyarország - ahogy a térség legtöbb országa - nem szerepel a cég radarképernyőjén.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)