Hirdetés

Továbbra is nagyon titokzatos az Abandoned sztori, és Kojima is rátesz egy lapáttal

|

Folytatódik a Blue Box Game Studios horrorja körüli szappanopera, és a fejlesztőknek megint magyarázkodniuk kell.

Hirdetés

Rendszeres olvasóinknak már biztosan nem ismeretlen az Abandoned című, PS5-ös horrorjáték sajátos kálváriája, amit még tavasszal jelentett be a holland Blue Box Game Studios, s melyről rengetegen hiszik, hogy valójában egy új Silent Hill lesz a Konamihoz titokban visszatérő Hideo Kojima gondozásában.

A fejlesztők által többször is cáfolt összeesküvés-elmélet abból indul ki, hogy a japán mester már a Metal Gear Solid V-öt is független címként vezette fel egy kamu stúdió neve mögött, a hívők pedig sorra tálalják a különböző mértékben komolyan vehető érveket az Abandoneddel kapcsolatos teóriájuk bizonyítására.

Hirdetés

Legutóbb például a BlueBoxot vezető Hasan Kahraman interjújának helyt adó podcast szponzorai között szúrták ki a Konamit, most pedig Kojimának sikerült egy gyanúsat tweetelnie a meghiúsult Silent Hills demójának (P.T.) hetedik születésnapja alkalmából.

A szöveg egy könyvről szól, amely a "Murder In An Abandoned Amusement Park" címet viseli, vagyis benne van az Abandoned szó, ami a Silent Hill-szál drukkerei szerint félreérthetetlenül demonstrálja a Kojima-Abandoned összefüggést. A kritikusok szerint viszont a poszt lehet puszta véletlen, vagy nagyobb eséllyel szándékos poénkodás is az extra figyelemben lubickoló sztárfejlesztő részéről.

A Blue Box viszont eközben cirkuszi bohózatnak is beillő bakisorozattal szórakoztatja a világot az Abandoned demója kapcsán. A stúdió egy formabontó, "valós idejű élményt" kínáló alkalmazással szeretné bemutatni a játékot, ám a dolog valahogy nagyon nem akar összejönni. Az appot korábban június 20-ra, 22-re, majd 25-re is ígérték, ám a visszaszámláló lepörgését végül csak egy újabb késés bejelentése követte.

Az augusztusra csúszott demót aztán technikai hibákra hivatkozva a héten ismét elhalasztották, most pedig ott tart az ügy, hogy a Blue Box a Twitteren magyarázkodik a végtelenül kínos helyzet miatt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A csapat mindenekelőtt ezredszerre is bizonygatja, hogy "100%-ban valódiak", tehát nem Kojima kitalációi, majd arról írnak, hogy a kiadás előtti utolsó pillanatban több, a játék motorjával kapcsolatos hiba lépett fel. Ígéretük szerint azonban hamarosan befejeződik a javítás, mivel a teszt nagy részét már sikerült leázrniuk.

Akárhogy is legyen, azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy ha az Abandoned tényleg csak egy újabb, Kojima-féle médiahekk, akkor annak vagy zseniális, vagy rettenetesen béna. A demó megjelenésével talán okosabbak leszünk, bár ezen a ponton mi már semmiben sem vagyunk biztosak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)