Hirdetés

PC-exkluzív Trackmania Nations remake készül

|

A Ubisoft már a pontos megjelenési dátumot is meghatározta.

Hirdetés

Még mindig nagy népszerűségnek örvend a Trackmania sorozat, amely az első, 2003-ban megjelent játék óta számos újabb címmel tudta lázba hozni az online autóversenyzés szerelmeseit. A 2006-ban kiadott, már klasszikusnak mondható Trackmania Nations az egyik legkedveltebb a franchise történelmében, emiatt teljességgel érthető, hogy a Ubisoft ebből a klasszikusból akar remake-et.

Hirdetés

A kiadó a Trackmania Grand League rendezvényen jelentette be, hogy a szériát kezdettől pátyolgató Nadeo már dolgozik egy ideje a Nations felújított verzióján, és olyan jól haladnak a munkálatok, hogy a tervek szerint idén május 5-én már birtokba is vehetjük a játékot PC-n. Florent Castelnérac, a Ubisoft Nadeo ügyvezetője egy interjúban elmondta, számukra az a legfontosabb, hogy a látványt, a komplexitást és a könnyedséget tökéletesen össze tudják hangolni az új játékban. Természetesen nem jelenhet meg pályaépítő lehetőségek nélkül a modern Trackmania Nations, sőt bekerül egy egyjátékos kampány, illetve napi kihívások is várhatóak.

Ti örültök a bejelentésnek, mit vártok a megújult Trackmania Nationstől?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)