Hirdetés

A Prey új trailerében is bőven vannak rejtett érdekességek

|

A Prey első traileréhez hasonlóan a második kedvcsinálóban is elég sok olyan elem van, amik árulkodóak lehetnek a végleges játékmenetet illetően, de közel sem mindegyik szúrja ki a szemünket.

Hirdetés

Idővel az Arkane munkatársai maguk árulták el, mi mindent rejtettek az új Prey első E3-as trailerében és ugyan az új videó titkaira még nem mutattak rám sok érdekes dolgot észrevehetünk.

Így például azt is, hogy rengeteg dolog visszaköszön azokból a kiszivárgott dokumentumokból, amik még évekkel ezelőtt kerültek ki a netre, amikor még azt sem tudtuk, lesz-e valaha bármilyen folytatása a Preynek. A System Shock 2 szellemi utódjának akkori terveiből például ismerős lehet a történet, aminek során újra és újra átéljük ugyanazt a napot, ahogy már akkor szó esett a városról, amiről csak később tudjuk meg, hogy valójában egy űrállomás, ahogy az alakváltó alienek ötlete is nyilvánosságra került. Bár az új trailer nem igazán rejtegeti, hogy valószínűleg mindvégig az űrben vagyunk, előkerült a korai ötletek között is feltűnő régies városkép is, ami ezt egy darabig elrejtette a korai tervekben.

Az új trailerből a játékmenetre, így például arra is következtethetünk, hogy valószínűleg érdemes lesz odafigyelni a játékbeli kijelzőkre. Hiszen nem csak a pisztolyunkon van egy képernyő, minden bizonnyal a rendelkezésünkre álló lőszerrel kapcsolatos infókkal. Egy másik panelt is láthatunk, ami egy lezárt területre hívja fel a figyelmet, ahová valószínűleg a megfelelő belépőkártya vagy egy kis hackelés segítségével bejuthatunk majd.

A viszonylag hagyományos lőfegyvernek tűnő pisztoly mellett egy kifejezetten új eszközzel a psychoscope-pal is megismerkedhettünk. Ez a kütyü látszólag központi jelentőséggel bír, ugyanis nem csupán ennek a működéséről mintázták a Prey logóját, hanem ennek segítségével másolhatjuk majd le a rejtélyes árnyéklények képességeit is. Ja és ettől volt úgy bevérezve Morgan szeme az első videóban.

via GIPHY

A képességek közül láttunk is néhányat, ismét volt például székké változó alien, de az egyik összecsapást ábrázoló kép hátterében is van egy kőformáció, amit valószínűleg az egyik megszerezhető skill hagyott ott. Egy másik képen látszólag a Prey egyik területre ható képességét látjuk akció közben, ahogy a System Shockra való utalásként egy fogót is kapunk közelharci fegyverként. A rejtélyes ellenségek képességei közül pedig azt szúrhatjuk ki, hogy az egyik valamilyen gépet olvasztott magába.

via GIPHY

Hogy egyedül kell-e szembeszállnunk ezekkel a csúnyaságokkal, azt egyelőre korai lenne megtippelni, de az biztos, hogy a Prey helyszínének szabad bejárása közben találkozunk majd más emberekkel, utunk közben pedig kimegyünk majd a nyílt űrbe is.

Ti láttatok még valami érdekeset az első gameplay trailerben?

Gyűjtés: GamesRadar

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)