Hirdetés

Trailer vezeti fel, hogy mikor jön a Sherlock Holmes Chapter One, az előrendelők még egy játékot kapnak

|

Még az ősz folyamán átélhetjük a híres detektív ifjúkori kalandjait.

Hirdetés

Egészen mostanáig csupán annyit lehetett tudni a Frogwares rendhagyónak ígérkező új kalandjátékáról, hogy valamikor 2021 folyamán utat talál magának a boltok virtuális és kézzel fogható polcaira, ezért ahogy közelebb került az év vége, annál valószínűbbnek tartottuk, hogy sok más címhez hasonlóan a Sherlock Holmes Chapter One is átcsúszik a 2022-es naptári évre.

Most viszont elérkezett a nagy pillanat, amire a fejlesztők minden bizonnyal izgatottan készültek: a leendő vásárlók végre megismerik a megjelenési dátumot. Azt az időpontot, amit órákkal ezelőtt elspoilerezett a Microsoft. Megtörtént, spongyát rá, majd Holmes kinyomozza, hogy ki volt a tettes, de így most már valóban hivatalosnak tekinthető 2021. november 16-a.

Hirdetés

Akad azonban pár apróság, amiről azonban nem rántotta le a leplet a Microsoft. Az egyik ilyen, hogy az említett időpont kizárólag a PC-s és új generációs konzolverziókra (PS5, Xbox Series X|S) vonatkozik, aki PS4-en vagy Xbox One-on fedezné fel Cordona szigetét, hogy felgöngyölítsen több tucatnyi kisebb-nagyobb bűnügyet, annak hosszabb ideig kell várakoznia. Hogy meddig, arról majd később tájékoztatja a publikumot a mostani alkalomra egy trailerrel készülő Frogwares.

Persze egy gondosan összevágott rövid kedvcsináló nem igazán alkalmas arra, hogy részletesen ismertesse , mi minden vár az érdeklődő játékosokra. Épp ezért készült még egy hosszabb, 7 percet is meghaladó, narrációval kísért bemutató, amely bepillantást enged az első küldetésbe, valamint ízelítőt ad az elmepalota és a harcrendszer működéséből. Sőt, még a Holmes család birtoka és a kihívás mértékét szabályozó opciók játékmenetre gyakorolt hatása is belefért a videóba.

Végezetül pedig essék szó az előrendelésről (Steam, Epic Games Store, GOG, PlayStation 5 és Xbox Series X|S), ami mostantól már él is. Mindenkinek, aki ilyen korán bizalmat szavaz a Sherlock Holmes Chapter One-nak, ajándékba jár a Victorian Starter Pack, ami a Consultive Detective és a Victorian Vampire öltözékeket, továbbá 500 Manghirt (helyi fizetőeszköz) foglal magába a The Lead Zeppelin című küldetésen túl. Ugyancsak a miénk a Sherlock Holmes Crimes and Punishments egy digitális kópiája, arra a platformra, amelyikre az előrendelést leadjuk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Lesz persze Deluxe Edition is, amely az alapjátékon felül a season passt is tartalmazza. Ezzel már az első napon hozzáférünk a Sherlock bátyjához, Mycrofthoz kötődő Saints & Sinners küldetéshez, amelynek szálait felgöngyölítve a titokzatos M-mel keveredik összetűzésbe kedvenc detektívünk. Később pedig további tartalmak is érkeznek, amelyek a season pass részét képezik.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)