Hirdetés

Trailerrel mutatkozott be a Total War: Warhammer 3 új frakciója

|

Ismerjétek meg a Grand Cathay változatos egységeit.

Hirdetés

Nem tartogatott jó hírt a játékosoknak ez a hét: nemcsak a Dying Light 2 csúszik jövőre, hanem a Total War: Warhammer 3 is, ugyanis mindkét csapatnak még több időre van szüksége a csiszoláshoz.

A Dying Light folytatásával ellentétben az új Total War: Warhammer azonban nem kapott napra pontos megjelenési dátumot, 2022 elejére lőtték be, viszont addig is több beszámolóval és helyzetjelentéssel kecsegtettek a fejlesztők. Az első már meg is érkezett. 

Hirdetés

A Creative Assembly nagyszabású történetet ígér, amelynek kezdetén egy istenség halálos sebet kap, a választott frakciónktól függően pedig kihasználhatjuk a gyengeségét, de akár a segítségére is siethetünk. A négy káoszisten erői mellett választhatjuk a Grand Cathay sereget is, az alábbi trailer pedig ezt mutatja most be nekünk egy kicsit közelebbről is. A stúdió szerint játékstílus tekintetében a frakció defenzív természetű, szilárd védekezéssel és tűzerővel gyűri le az ellenséget. A Grand Cathay játszható legendái Zhao Ming, a Vassárkány (a nyugati tartományok és Shang-Yang ura), valamint Miao Ying, a Viharsárkány (az északi tartományok uralkodója és a Nagy Bástya parancsnoka) lesznek, utóbbi a videóban is látható. 

Zhao Minget várhatóan a következő héten mutatják meg nekünk, de természetesen más frakciók felbukkanására is számíthatunk a közeljövőben. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)