Hirdetés

Felvásárolták, majd leépítették a Defiance 2050 stúdióját

|

Az MMO-kra szakosodott Trion Worlds számos fejlesztőtől vált meg.

Hirdetés

A Rift, a Defiance és az End of Nations játékairól ismert Trion Worlds a nyáron még büszkén számolt be arról, hogy megszerezte a Gazillion Entertainment forrásait, így rengeteg újdonsággal bővítheti a Defiance 2050 című MMO-t és hosszútvára tervez az eszközökkel. Ám most szomorú hírt kaptunk a stúdióról. 

Hirdetés

A Gamasutra jelentése szerint azután, hogy az online gaming portal, a Gamigo felvásárolta a fejlesztőcsapatot, megkezdődtek az elbocsátások. A honlapnak nyilatkozó források arról számoltak be, hogy ez a munkatársak túlnyomó többségét érinti, mintegy 25 kolléga tarthatta meg a munkáját a több mint 200 alkalmazott közül. A Rift fórumának egyik posztjában a Trion is elismerte a leépítéseket és megköszönte a készítők eddigi munkáját, valamint igyekezett megnyugtatni a játékosokat, hogy ez nem fogja érinteni a játékait, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy gördülékeny legyen az átállás. 

A Trion Worlds közleménye előtt a közösségi kapcsolatokért felelős igazgató, Linda Carlson Discordon mondta el, hogy ő is a távozók között van, ez pedig a felvásárlás miatt történt így. Búcsúzóul még megemlítette, hogy reményei szerint úgy bánik majd az új vezetés a megmaradt fejlesztőkkel, ahogy megérdemlik. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)