Hirdetés

Tropico 5 teszt - lehet más a diktatúra?

|

Az alábbi cikk El Presidente sajtóirodájának rendelésére készült. Minden szava hamis, az utolsó karakterért is fizettek. A magam és a szerkesztőség nevében elhatárolódom tőle.

Hirdetés

Aligha kell a GSO-ra tévedt olvasónak bemutatnom a Tropico-szériát, ám ha mégis akadna közöttetek olyasvalaki, aki nem találkozott még egyetlen részével sem, annak elárulom, hogy jókora adag humorral átszőtt politikai és gazdasági szimulációról van szó. Szatíra ez csupán, amit nem szabad túlságosan komolyan venni, és azon sem illik megsértődni, ha azzal vádolnak meg bennünket, hogy valahol legbelül egy diktátor rejtőzik, amelyik csak a lehetőségre vár, hogy megmutassa, hogyan is kell egy országot kormányozni. A feladat egyébként kellően összetett, hiszen meg kell találnunk a tökéletes egyensúlyt ellentétes célokat hajszoló érdekcsoportok között lavírozva úgy, hogy közben ne veszítsünk népszerűségünkből, ne forduljon negatív tartományba a gazdaság mérlege, és akkor még számításba se vettem a külpolitikában rejlő izgalmakat.

Majd én megcsinálom, jó?

Tapasztalt karosszékdiktátorok nyugodtan hagyják ki az aprólékos tutorialt, hiszen számukra már nem igazán tud újat mutatni a játék, már ami a kamerakezelést, vagy példának okáért az építkezés folyamatát illeti. Érvényben maradt az a régi alapszabály, miszerint egy beruházás addig nem jut el a kivitelezési szakaszig, amíg nem vezet út hozzá, amely révén rácsatlakozna Tropico közlekedési hálózatára.

Ha végeztünk a gyorstalpalóval, akár rögvest kipróbálhatjuk magunkat a széria első többjátékos módjában negyedmagunkkal akár együttműködve, akár ellenségeskedve. Régi kívánsága teljesült ezáltal a rajongótábornak, noha örömük még nem felhőtlen. Azt a balszerencsés döntést ugyanis mihamarabb felül kellene bírálniuk a fejlesztőknek, miszerint a csoportos meccsek állását nem lehet elmenteni.

 

Amíg erre várunk, agyonüthetjük az időt a szinte a végtelenségig (vagy amíg meg nem unjuk) tartó sandbox játszmákkal, ám előtte azért mégiscsak javasolnám a kampány szálainak felgöngyölítését. No nem mintha El Presidente dinasztiájának története filmvászonra kívánkozna, de a játék fergeteges humora itt sziporkázik csak igazán.

Érdekes – és akár mások által is megfontolásra érdemes – megoldásnak tartom, ahogy a Tropico 5 áll a nehézségi szintekhez. A klasszikus értelemben vett fokozatok helyett a missziókat megelőzően arról kell döntenünk külön-külön, hogy mekkora kihívást támasszon velünk szemben a gazdaság felvirágoztatása, mennyire terheljenek le bennünket a bel- és külpolitikai manőverezések, valamint milyen sűrűn érje természeti csapás országunkat. Ennek a három faktornak a módosításával szabhatjuk személyre a játékot, minek eredményeként az abszolút kezdő is részesülhet sikerélményből, miközben a veterán játékos hőn vágyott megizzasztása sem elérhetetlen.

Családban marad

Függetlenül attól, hogy milyen játékba kezdünk, az első dolgunk nem más lesz, mint El Presidente avatárjának létrehozása, akit kedvünkre cicomázhatunk. Ahhoz képest legalábbis, hogy tényleg semmi jelentősége nincs annak, hogy férfi, avagy nő lakik az elnöki palotában, szivarozik, vagy inkább pipázik, díszegyenruhában, esetleg szkafanderben szeret megjelenni az estélyeken, egész széles a választék. Jóval nagyobb jelentőséggel bír a karakter számára kiválasztott bónusz. Az én altruista Lorenzo Vorellóm jobb helyzetben lévő államkincstárral vágott neki a küldetéseknek, míg ha egy adott épület menedzsereként használtam, akkor több pénzt vihettek haza az ott dolgozók.

Ezek az előnyök pedig csak még jelentősebbé váltak, ahogy Lorenzo szintet lépett. Utóbbi meglehetősen költségigényes folyamat, amit csak és kizárólag a dinasztia svájci bankszámláján gyűjtögetett vagyonból lehet finanszírozni. El Presidente korrupciójának mértékével szerintem bármely demokratikusan választott kormány szavazói kibékülnének, ugyanis soha nem nyúl az adóból, illetve a külkereskedelemből befolyó közpénzekhez, mindössze a külhoni támogatásokat, és az időlegesen kivethető különadókat áll módjában megcsapolni.

Amennyiben már unnánk a fizimiskáját, nyugodtan mondassuk le, és adjuk át a helyét egy rokonának a legközelebbi választások alkalmával. Persze ez sem kötelező, sőt ha már itt tartunk, magasról tehetünk a családra is. Én azonban a legtávolabbi rokonokat is befogadtam, elismertem és nevemre vettem az összes házasságon kívül született gyermeket, mert jelentősen növelték egy-egy üzem hatékonyságát, amennyiben őket neveztem ki az élükre, továbbá diplomáciai küldetéseket is rájuk bízhattam.

Idegek harca

Családfánk egészen a 19. század második feléig nyúlik vissza, ekkor érkezik meg El Presidente arra a zsebkendőnyi kis szigetre, melynek kormányzásával a király megbízza. A kinevezés meghatározott időre szól, ez alatt kell kivívnunk a gyarmat függetlenségét. A rendelkezésünkre álló időkeret kitolható a korona újabb és újabb kéréseinek (építs ezt, termelj azt, szállíts le amazt stb.) teljesítésével, de választhatunk helyette pénzbeli jutalmat, ami igény szerint mehet a közösbe, ám a családi vagyont is gyarapíthatja. A függetlenség kikiáltásának feltétele, hogy a forradalmárok aránya meghaladja a royalistákét, de a deklaráció önmagában még nem oldja meg minden problémánkat. A korona ugyanis Tropico jelentéktelenségére való tekintettel felajánlja a lehetőséget, hogy drága pénzen megváltsuk szabadságunkat. Ha nem tetszik az ajánlat, készüljünk a megszállásra, de erről inkább lebeszélnék mindenkit.

Sajnos ugyanolyan bénák – és teljesen feleslegesek – a harcok, mint az előző részekben voltak. A katonák (majd később tankok is) a maguk feje után mennek, közvetlenül nem irányíthatjuk őket, mindössze az egyes épületek védelmi prioritásának rangsorolásával próbálhatjuk terelni a bagázst. Értem én, hogy a Bisser Dyankov vezette csapat nem akarja, hogy a játékosok RTS-ként bánjanak a Tropicóval, de akkor inkább hagyni kéne ezt a fenébe. Senkinek sem hiányozna.

Korszakalkotó

Mindazonáltal ne hagyjátok, hogy ez az apróság elvegye a kedveteket a játéktól, szerencsére a harc egy súlytalan, csak ritkán felbukkanó játékelem, amiért bőven kárpótol a korszakok megjelenése.

A gyarmati idők fogságából már független államként keveredünk bele a szövetségesek és a tengelyhatalmak háborújába, amelyből remélhetőleg egy darabban kikeveredve egyenes út vezet a hidegháború, majd pedig a modern kor kihívásai felé. Minden korszaknak megvannak a maga nehézségei, de a leküzdésükhöz szükséges eszközök is a rendelkezésünkhöz állnak, csupán meg kell tanulnunk használni őket.

Lehetőségeink tárháza minden egyes korszakváltás alkalmával bővül, új technológiák segítségével adhatunk csattanós választ a kínzó kérdésekre, ugyanakkor olyan nehézségekkel is szembe kell néznünk, amilyenekkel korábban nem. Példának okáért a függetlenségét elnyert Tropico polgárai elvárják, hogy négyévente választásokat tartsunk, amit ugyan megtagadhatunk tőlük, de senkinek sem hiányzik az, hogy lázadók ragadjanak fegyvert megdöntésünk érdekében. Alkotmány is kell nekik, melyben egyebek mellett meghatározzuk, hogy mely társadalmi csoportok kapjanak szavazati jogot, elválasszuk-e az egyházat az államtól, és bevezessük-e a kötelező sorkatonai szolgálatot. Minden döntés örömet okoz valakinek valahol, ám elégedetlenséget szül máshol.

Ha nem rendelkeznénk El Presidente csodafegyvere (a Pause gomb) felett, szinte biztos, hogy a legtöbbünk bicskája beletörne abba a feladatba, ami egyszerre követeli meg, hogy a polgárok kedvére tegyünk, ellássuk kötelező és opcionális feladatainkat, minden esetben figyelembe vegyük tanácsadóink, az egyes társadalmi csoportok, illetve a külföldi partnerek kéréseit. Ráadásul már a társadalom polarizációja sem merül ki két csoportban a függetlenség kikiáltását követően.

Új technológiákat, fejlettebb épületeket partnereinktől is kaphatunk jutalmul, de elsősorban a könyvtárban zajló kutatásra fogunk támaszkodni. Csupán időt kell rá fordítanunk, pénzt nem, de lerövidíthető egy-egy projekt időtartama további kutatási célt szolgáló intézmények felhúzásával. A hatékonyságot növelő fejlesztéseken túl viszont már egészen új funkcióval is elláthatunk egyes épületeket. Példának okáért egy gyarmati időkből visszamaradt erődöt a hidegháború évei alatt felfutó idegenforgalom kedvéért érdemes turistalátványossággá alakítani.

Gazdaságpolitika kezdőknek

Az újítások között olyan kellemes és hasznos megoldásokat találunk még, mint a kereskedelmi utak kiépítésének lehetősége. Mindegy, hogy exportról, vagy importról beszélünk, egy-egy ilyen szerződés meghatározott időre (általában) évekre garantált áron köt le adott mennyiségű árut. Nem véletlen, hogy a külpolitikánkra is hatással lehetnek a kereskedelmi megállapodások, mert óriási pénzek forognak kockán, és aligha veszi jó néven az épp egymással háborúzó nagyhatalmak egyike, ha a másikat tíz éven át hajlandóak vagyunk acéllal ellátni.

Ha gazdag és sikeres Tropicót szeretnénk, gyorsan felejtsük el, hogy nyersanyagok exportjára támaszkodunk, különben úgy járunk, mint a harmadik világ országai. Alapigazság, hogy a feldolgozott termék magasabb áron értékesíthető, mint a nyersanyag, ráadásul minél több a hozzáadott érték, annál magasabb a hasznunk rajta. Ne bálákban hajózzuk be a cukornádat és a dohányt, hanem készítsünk belőlük rumot, szivart, a vasból és a szénből acélt. Tény, hogy költenünk kell a feldolgozóüzemekre és a munkaerő kiképzésére, az oktatásra, de sosem hiba a jövőbe befektetni. Még akkor sem, ha ennek kötvénykibocsátással kezelhető eladósodás az ára.

Újraválasztjuk?

Tény, hogy a harcrendszerrel még mindig nem tudtak mit kezdeni a fejlesztők, és feleslegesnek éreztem a fog of war ráerőltetését (sokáig csak pénzért kiküldhető felderítő expedíció révén tudunk újabb területeket bekapcsolni a gazdaság vérkeringésébe), ugyanakkor a gazdasági rész logikus, a politikai pedig azon felül, hogy hibátlan, még vicces is. Örömmel üdvözöltem a játékmenetre a legnagyobb hatást gyakorló korszakok szerepeltetését, de nem bánnám, ha ezt a jövőben kiszélesítenék, és nagyobbat merítenének a srácok a történelemből. A helyükben egészen a gyarmatbirodalmak kialakulásáig utaznék vissza az időben, s így azok is megkapnák, amire vágynak, akik a kalózos második részt szerették, mert róluk valahogy elfeledkeztek az évek során.

Apró, ám annál bosszantóbb hiányosságai ellenére a Tropico 5 egy könnyen tanulható, jól átlátható, fenemód szórakoztató és szerethető játék, amelyik egyértelműen világossá teszi, hogy a diktatúra egészen addig jó buli, amíg mi vagyunk felül.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)