Hirdetés

Tropico 5 - Thaiföldön még meg sem jelent, de betiltották

|

Thaiföld katonai vezetése nemzetvédelmi okokra hivatkozva betiltatta a Tropico 5-öt, így az ázsiai ország játékosai kimaradnak El Presidente legújabb kalandjaiból.

Hirdetés

Thaiföldön nem egyszerű a helyzet mostanság, hiszen az ország demokratikus kormányát május közepén puccsolta meg a katonai vezetés, akik azóta szigorú szabályokkal tartják irányításuk alatt az országot, így például este 10 után kijárási tilalom van. Az vasmarokkal történő irányítás mellé erős cenzúra is társul, amely most a Tropico 5 megjelenését kaszálta el.

A Tropico 5 thaiföldi értékesítéséért felelős New Era marketing menedzsere elmondta, a kulturális minisztérium azért döntött a játék betiltása mellett, mert az veszélyeztette volna a nemzetbiztonságot. Hiába jelent meg az előző két rész, a vezetőség jelen helyzetben nem látta megfelelőnek a tartalmat.

A Kalypso természetesen értetlenül áll az eset előtt, de fellebbezni nem fognak a döntéssel szemben. Bár a minisztérium nem hozta nyilvánosságra, hogy mely részekkel volt problémája, a New Era úgy döntött, hogy nem köti az ebet a karóhoz, így a Kalypso sem tud mit tenni.A döntés kicsit olyan, mintha maga El Presidente hozta volna.

Szerintetek mi okozhatta a játék vesztét?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)