Hirdetés

Túlórák, rasszizmus, elnyomó légkör - az Ori játékok fejlesztője is botrányba keveredett

|

Komoly vádakat fogalmaz meg egy friss jelentés a Moon Studiosról, akikkel állítólag már az Xbox sem dolgozik együtt.

Hirdetés

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Moon Studios eddig 100%-os sikerrátával dolgozott, hiszen két eddigi játékuk, az Ori and the Blind Forest és folytatása, az Ori and the Will of the Wisps egyaránt remekül sikerültek.

A bécsi székhelyű csapat vezetőjét, az ex-blizzardos Thomas Mahlert pár hónapja még hősként ünnepelték a fórumozók, mikor kiosztotta a felelőtlenül ígérgető fejlesztőket, most viszont világszerte a stúdió viselt dolgait boncolgatja a sajtó, miután a VentureBeat egy hosszas jelentést publikált a Moon berkeiben uralkodó elnyomó, toxikus és rasszista munkahelyi kultúráról.

Az egykori és jelenlegi alkalmazottakkal folytatott interjúkra épülő beszámoló leginkább a két alapító, Mahler és Gennadiy Korol személyére koncentrál, akiket többek közt heves túlóráztatással, állandó vitákkal, valamint illetlen beszólásokkal vádolnak a megszólalók.

Hirdetés

Az egyik fejlesztő például arról beszél, hogy Moon Studiosnál egyértelműen elnyomó légkört tapasztalt, és ha nem is tudna egy bizonyos dologra rámutatni, összességében az ott átélt incidensek miatt az évek során teljesen elvesztette a szenvedélyét a munkája iránt. Egy másik interjúalany már konkrétabban fogalmazta meg a vezetőkkel kapcsolatos ellenérzéseit:

"Az alapítók ellenségesek voltak? Szerintem igen. Ez csak erre a két emberre korlátozódott? Igen. Óránként tanúbizonyságot tettek a szakmaiatlan magatartásukról? Igen. Zaklattak? Igen."

A VentureBeatnek nyilatkozó nők szerint rendszeresen semmibe vették a véleményüket, és a szexista megjegyzésekkel is meg kellett birkózniuk, ezért az erősen kisebbségben lévő női dolgozók általában nem sokáig maradtak a stúdiónál. Az egyik megszólaló például azt idézte fel, hogy Mahler beírta a munkahelyi chatbe, hogy már nagyon kéne neki egy nő, egy másikat pedig gúnyolni kezdett, mikor az szóvá tette, hogy szexistának talál egy jelenetet valamelyik játékban.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

A portál egy képernyőfotót is megosztott az egyik online beszélgetésből, amelyben Korol és Mahler egy-egy beírása látható. Nem tudni, hogy ezek milyen ügyben történtek és kinek szóltak, de az előbbi azt írta, hogy senkit sem érdekel, mit gondol a célszemély, az utóbbi pedig simán csak "reatardáltnak" nevezte az illetőt.

Forrás: VentureBeat

A jelentés összességében egy olyan munkahely képét körvonalazza, ahol a tökéletesség üldözésével túlhajszolták az alkalmazottakat, akik ritkán részesültek kedvező visszajelzésekben az erőfeszítéseikért, menet közben pedig még a kellemetlen beszólásokat is el kell viselniük.

"Az általunk átnézett chatbeszélgetéseken rengeteg bizonyítékot láttunk a durva nyelvezetre. Miközben az alapítók folyamatosan a minőségre törekedtek, ellentmondásos vagy nem egyértelmű utasításokat adtak, amikor visszajelzésre került sor. Eltértek a tervtől, és olyan változtatásokat sürgettek, melyekkel kizökkentették a fejlesztőket az ütemtervből, ami nagyban hozzájárult a túlóráztatáshoz. Távoli csapatokat építettek számos különböző országban, ám ez összemosta a munkaidőzónákat. Személyesen kedvesebbek voltak, de a világjárvány miatt nem tudtak összejönni egy-egy elvonulásra. Így aztán a kemény online kultúra érvényesült a jóindulatúbb személyes kultúrával szemben. A dicséret ritka volt."

- írja a VentureBeat összefoglalója. A jelentés Microsofttal ápolt kapcsolatra is kitér, ami annak ellenére sosem működött simán, hogy mindkét Ori-játék a redmondiak gondozásában jelent meg. A cikk azt sugallja, hogy a Microsoft nem igazán tudhatott a Moon Studiosnál uralkodó viszonyokról, mivel kizárólag a vezetőséggel kommunikáltak, a távmunka miatt pedig helyszíni bejárást sem tarthattak. Az összezördülések valójában a játékokat érintő csúszásokból és a finanszírozási kérdésekből adódtak. A beszámoló szerint mindenesetre a Microsoft már nem működik együtt a Moon Studiosszal. Mahler egyébként decemberben nyíltan kritizálta az Xboxot, amiért nyitott, exkluzívok nélküli iparról beszélnek, de mégsem lépnek ebbe az irányba.

Thomas Mahler (balra) és Gennadiy Korol

A Moon Studios reagált a jelentésre, és több laphoz is eljuttatott egy közleményt, melyben azt írják, hogy a VentureBeat által sugallt élmények nem reprezentálják a jelenlegi, 80 fős csapat tapasztalatait, és a korábbi dolgozókét sem.  

"A Moon Studios-t egy egyszerű feltevésre építettük. Először is, egy olyan elosztott stúdiót akartunk létrehozni, amit nem korlátoznak a földrajzi határok, és amely lehetővé teszi számunkra, hogy a világ minden tájáról a legjobb tehetségeket vonzzuk be. Másodszor, olyan vibráló kultúrát akartunk kialakítani, ahol a csapatunk virágzik, és az iparág legjobb munkáit nyújtja. Végül pedig az első naptól kezdve azt tűztük ki célul, hogy a teljes csapattal megosszuk a nyereséget és az erőfeszítéseinkből származó hasznot. Úgy gondoljuk, hogy sikerrel jártunk."

A közlemény arra is reagál, hogy az egyik megszólaló szerint az osztrák Mahler és a zsidó Korol sértő módon viccelődtek a származásukkal.

"Végezetül, értékeljük az iróniát, hogy mi - egy osztrák és egy izraeli zsidó - indítottuk el ezt a multikulturális vállalkozást. Testvérként tekintünk egymásra. És mint testvérek, olykor vitatkozunk és gyakran ugratjuk egymást. A saját kárunkra viccelődtünk a származásunk különbözőségén - és talán előfordult már, hogy az egymás iránti kötekedésünk érzéketlennek tűnt, és mások kényelmetlenül érezték magukat miatta.

A Moon Studios 12 éve virágzik. Az évek alatt rengeteget fejlődtünk és tanultunk. Abban a kiváltságban volt részünk, hogy sok-sok nagyszerű és rendkívül tehetséges emberrel dolgozhattunk együtt. Igazán hálásak és büszkék vagyunk a csapatunkra - azokra, akik ma is itt vannak, és azokra is, akik a Moonnál töltötték az idejüket, de azóta más vállalkozásokban folytatják - és örülünk, hogy pozitív változást hoztunk az életükbe. Nem vagyunk tökéletesek, de mélyen törődünk a tehetségeinkkel, és keményen dolgozunk azon, hogy fejlődjünk. Ha valaha is kellemetlen helyzetbe hoztunk valakit, vagy cserben hagytunk valakit - azt sajnáljuk, és mindig arra törekszünk, hogy jobbak legyünk."

A vezetőség tehát ugyan megkövette azokat, akiknek rossz tapasztalatai voltak, de összességében nem hajtottak fejet a vádak előtt, egyelőre határozott védekező pozíciót vettek fel.

Cikkünk írásáig a Microsoft nem kommentálta az ügyet. Ami magát a Moon Studiost illeti, a csapat jelenleg egy cím nélküli, 3D-s akció-szerepjátékon dolgozik, amit már nem a redmondiak, hanem a Private Division fog kiadni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)