Hirdetés

Új kórházi játékon dolgoznak a Theme Hospital készítői

|

Vicces betegségek és nem mindig a helyzet magaslatán álló doktorok várnak a Two Point Hospitalban, aminek a készítésében a Theme Hospital alkotói is részt vesznek.

Hirdetés

A brit csapatok mostanában előszeretettel vesznek elő régi menedzserjátékokat, míg a Rebellion az Evil Genius feltámasztásán fáradozik, egy frissen alakult csapat, a Two Point Studios új néven próbálja visszahozni egy másik klasszikus hangulatát.

Hirdetés

A cég két alapítója, Mark Webley és Gary Carr a Bullfrog-féle Theme Hospital készítésénél is jelen volt és új stúdiójukkal is az akkori élményt szeretnék megragadni. Első játékuk, a Two Point Hospital a Sega segítségével készül és hasonlóan komolytalan betegségekkel szembesíti majd az általunk menedzselt kórház dolgozóit, mint az 1997-es eredeti. Az alábbi trailerben például egy olyan férfit kezel a helyzetet nem mindig száz százalékig uraló orvosi csapat, akinek a feje egy villanykörtévé változott, de az egyik screenshoton szellemek és múmiák is vannak. Az idén megjelenő játékban ilyen és ehhez hasonló kihívásokkal kell megküzdenünk kórházigazgatóként valamikor 2018-ban, ráadásul mindezt kooperatív vagy kompetitív többjátékos módban is megtehetjük. Addig viszont be kell érnünk az alábbi videóval és képekkel.

Ti kipróbáljátok majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)