Hirdetés

A kukában landolt egy projekt, amin már több éve dolgoztak a Ubisoft fejlesztői

|

A napvilágot látott információk alapján egy elég fontos játékot törölhetett a stúdió.

Hirdetés

Sajnos elég gyakran előfordul, hogy egy-egy bejelentett, ráadásul ígéretesnek tűnő alkotást hirtelen elkaszál a fejlesztőstúdió. Sok példát láttunk már ilyesmire, és most is hasonló történt, ám ezúttal egy rejtélyes cím áll a középpontban. A Ubisoft Montréal egyik grafikusa, Louis de Carufel nemrég megosztotta követőivel Twitteren, hogy törölték a projektet, amin már három éve dolgozott a stúdiónál. Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy az elkaszált játék fejlesztőitől megválik a stúdió, ugyanis mindenkinek találnak helyet házon belül egy másik brigádban.

Hirdetés

Azt nem tudni, hogy mi volt a neve vagy miről szólt a még be nem jelentett játék, viszont elég ambiciózus projektről lehetett szó, ugyanis de Carufel tweetjéből az derült ki, hogy több mint 200-an dolgoztak rajta. Időközben egyébként eltűntek a fentiekről szóló bejegyzések a Twitterről, szóval lehet, hogy valami olyasmit osztott meg a nyilvánossággal a grafikus, amit nem kellett volna.

Szerintetek min dolgozhatott a Ubisoft, amit ilyen gyorsan és titokban kaszáltak el?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)