Hirdetés

Új Call of Duty és 007-es játékok "hamarosan"!

|

A már említett Activision pénzügyi jelentés sajtótájékoztatóján a cég elnök-vezérigazgatója, optimizmusára adva bizonyítékot felfedte a következő néhány év játékterveit. A jól menő játéksorozatok nyilvánvalóan folytatódnak, de attól még egy kicsit sokkolónak hathat, hogy a Call of Duty 3 megjelenése még viszonylag távol van, és már a következő részről beszélnek. Ráadásul ilyen közeli dátumokkal: a bejelentett franchise-folytatások a 2008-as üzleti évre vonatkoznak, vagyis legkésőbb 2008. március végéig megjelennek a játékok. "A 2008-as üzleti évünk első negyedét egy erős, filmorientált felhozatallal indítjuk. Ekkorra várható a Shrek 3, a Spider-Man 3 és a Transformers filmek játékadaptációja." - mondta Kotick. "Ezt követően főbb játéksorozataink is új résszel gyarapodnak. Csak hogy a legfontosabbakat említsem, érkezik új Tony Hawk, Call of Duty, és Marvel képregényeken alapuló játék is. A Spider-Man kapcsán Kotick nem említette, hogy a film alapján készülő játék mellett milyen egyéb, Marvel-játékadaptáció várható pókemberrel. Ám azt már korábban bejelentették, hogy az Iron Man jogai nincsenek a cégnél, így az abból készülő 2008-as filmhez nem az Activision készít majd játékot. Ami annyira a PC-seket nem érinti, hogy a Guitar Hero is új résszel gazdagodik, miután felvásárolták a játék kiadóját. Bár egyelőre nem említettek semmilyen platformot a játék kapcsán. Emellett várható még új Worl Series of Poker Tour alkotás is. Mivel az Activision nemrég átvette az Electronic Arts-tól a James Bond játékkészítési jogokat, így erről is szó esett a sajtótájékoztatón. Az új 007-es film már idén novemberben a mozikba kerül, így várható volt, hogy az első Activision Bond-játék majd a következő filmen alapul. "Az MGM már bejelentette, hogy a Casino Royale után következő James Bond-film 2008. májusában kerülhet a mozikba, így én is elárulhatom, hogy a mi első Bond-játékunk is ekkortájt jelenik majd meg." - mondta Kotick.

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)