Hirdetés

Új infók szivárogtak ki a Skull & Bonesról

|

Megbízható forrásból érkeztek infók a Ubisoft kalózos játékáról.

Hirdetés

A Skull & Bones is felkerült azon játékok listájára, amiket régen bejelentettek, de valahogy csak nem akarnak megjelenni. A játékot 2013 környékén kezdték el fejleszteni, azóta többször átgondolták, és most úgy tűnik, sikerült végre találni egy irányt, amivel mindenki elégedett. 

A megjelenésre még így is éveket kell majd várnunk, viszont legalább most hallottunk pár szót arról, milyen élményre számíthatunk a kalózos kalandtól.

Hirdetés

Tom Henderson, aki a Call of Duty és a Battlefield sorozat egyes részei kapcsán is mondott már ezt-azt a hivatalos bejelentések előtt, most a Skull & Bonesról mesélt. Elmondta, hogy öt különböző méretű hajót vezethetünk majd, melyeket három kategóriába sorolnak aszerint, hogy mi az elsődleges céljuk. Mindegyiknél adott, hogy hány ágyú van rajtuk, de egyéb fegyverekkel, védelemmel, tárolóládákkal is felszerelhetjük őket, illetve tervrajzok vásárlásával, valamint a szükséges nyersanyagok összegyűjtésével szerezhetünk új járműveket. Nem biztos, hogy a nagyobb mindig jobb, a kis hajók ugyanis ellavírozhatnak a part mentén, ahol a nagyok már felakadnának, vagy választhatnak olyan útvonalakat, ahova nem fér be akármi.

A helyszín valószínűleg az Indiai-óceán lesz. A nulláról indulunk majd, először egy kis tutajjal, majd egy halászhajóval, de idővel kalózokká válhatunk. Földi harc nincs, csak sétálgatás, beszélgetés az NPC-kkel, a küzdelmek végig a tengeren zajlanak.

A Skull & Bones tehát nem a Sea of Thieves riválisa akar lenni, hanem egy önálló, önmagában is érdekes alkotás. Meglátjuk, mit lehet kihozni belőle.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)