Hirdetés

Új letöltési rendszert kap a Steam

|

Egy héttel a nyári leárazások után ismét csábít a Steam, most viszont valami mással.

Hirdetés

A Valve bejelentette: a Steam "jobb, erősebb, gyorsabb" letöltési rendszert kap.

A bejelentés szerint az adatokat ezentúl HTTP-n keresztül küldik majd, ami sokkal tűzfal-barátságosabb, valamint automatikusan fogja előnyére használni az IPS felhasználók háttér forrásait.

Másik újítás, hogy a javítások sokkal kisebbek lesznek: eddig ha volt egy 1MB-os patch, ami egy 10MB-os fájlhoz kellett, az egészet le kellett tölteni. Most viszont elég lesz az 1MB-os különbséget lementeni gépünkre, így sokkal gyorsabban indíthatjuk majd a játékokat.

Ezeken felül olyan finomságokat kapunk még, mint letöltés-ütemező, sávszélesség-elosztó, valamint úgy tölthetünk le frissítést egy játékhoz, hogy közben épp játszunk vele, majd a Steam kilépés után telepíti. Az új rendszert folyamatosan vezetik be, de aki ki szeretné próbálni már most, az is megteheti: ehhez csak le kell töltenünk egy HD videót, ERRE felé.

A Steam 2002-es indulása óta egyre inkább épül-szépül, remek akciói mellett pedig még felhasználóbarátabb lett az évek során. Köszönjük, Valve!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)