Hirdetés

Új megjelenési dátumot kapott a Syberia: The World Before

|

Nem kell már olyan sokat várnunk arra, hogy megismerhessük Kate Walker történetének folytatását.

Hirdetés

Váratlan és kellemetlen meglepetés volt december elején, amikor mindössze néhány nappal a rajt előtt befutott a Microids közleménye, amelyben arról tájékoztatta a francia kiadó a nagyérdeműt, hogy a Syberia: The World Before befejezéséhez több időre van szüksége a fejlesztést végző Koalabs stúdiónak. Akkor 2022 első negyedévét határozták meg megjelenési intervallumként, és tartották is magukat ehhez a vállaláshoz.

A negyedik Syberia premierjének új időpontja 2022. március 18., ekkortól válik elérhetővé a PC-s kiadás a Steamen, az Epic Games Store-ban és a GOG.com oldalán is. Arról viszont, hogy mikor érkezhetnek a konzolos kiadások még mindig nem esett szó.

Hirdetés

Úgy tűnik tehát, hogy a halasztással nyert hónapokat a csapat a portok siettetése helyett inkább a játék csiszolására fordította, erről árulkodik a Twitteren olvasható friss közlemény is. Ez alapján olyan játékot kapunk, amilyet megérdemlünk. Azt is megtudhattuk, hogy a Syberia: The World Before soundtrackje már elérhető a streamingplatformokon, később pedig bakeliten is megvásárolható lesz. Miként a második és a harmadik dallamait, úgy az új zenéket is Inon Zur komponálta.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)