Hirdetés

Új módját találta meg az EA annak, hogyan csináljon a The Sims 4-ből még több pénzt

|

A nagyobb kiegészítők és a tárgycsomagok mellé most jönnek a Kitek, melyek közül az egyik első a takarítás élményével ismerteti meg simjeinket.

Hirdetés

Nem újdonság, hogy aki a teljes The Sims-élményt akarja, annak ki kell nyitnia a pénztárcáját, hiszen már az első játékhoz is rengeteg kiegészítő érkezett. Ha nem egyszerre akarjuk megvenni mindet, nem terhelik meg nagyon a családi kasszát, de ha úgy érezzük, nekünk a komplett csomag egyben kell, a The Sims 4 esetében 200 ezer forint alatt nem ússzuk meg, hacsak nem fogunk ki valami jó leárazást.

Ebben az árban az alapjáték mellett benne vannak a 12.990 Ft-os Expansion Packek, a 6.990 Ft-os Game Packek, valamint a 2990 Ft-os Stuff Packek. Hogy ne legyen annyira egyszerű átlátni, most jönnek a Kitek, darabja 4,99 euróért, avagy kb. 1990 Ft-ért.

Hirdetés

Az első csomag a Bust the Dust kit lesz, mely lehetővé teszi, hogy simjeink porszívózzanak és takarítsanak, vagy akár összebarátkozzanak a porcicákkal (pornyuszikkal, egész pontosan). Ezt kíséri a Country Kitchen kit, benne régies hűtőkkel, sütőkkel, tálakkal, egyéb berendezési tárgyakkal, illetve a Throback Fit kit a '90-es éveket idéző, sportos ruhadarabokkal. A csomagok a PC-s, és a konzolos verziókhoz egyaránt kaphatóak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)