Hirdetés

Új projekten dolgozik a Far Cry 3: Blood Dragon alkotója

|

A Blood Dragon akkora siker volt, hogy az alkotója, Dean Evans kivívta vele a Ubisoft bizalmát, ezért az "álomcsapatával" együtt egy új IP-t csinálhat.

Hirdetés

A Far Cry 3: Blood Dragon 2013 - ha nem minden idők - egyik legjobb DLC-je volt, aminek ugyan kevés kapcsolata volt az alapjátékkal, de ez mit sem csökkentett az élvezeti értékéből. Sírtunk rajta, na.

A Blood Dragont fejlesztő csapat vezetője, Dean Evans most bejelentette, hogy egy új IP-n dolgozik azzal a csapattal, akivel egész életében együtt szeretett volna fejleszteni. Arról, hogy mi is lesz ez az új játék nem sokat mondott, viszont a korábbi ötletei elég rendhagyóak és gyakran sértően szókimondóak voltak, úgyhogy megvan rá az esély, hogy valami nagyon szokatlan dolgot kapunk majd. Evans azt is elmondta, hogy olyan játékot szeretne csinálni, ami azok számára is vonzó lehet, akik nem feltétlenül mondják magukat gamernek.

"Mélyen hiszek a Ubisoftban és abban a projektben, amivel Yves és az egész csapat megbízott bennünk. mint csapatban. Tudom, hogy ezek a srácok tényleg innovációt szeretnének, tényleg szeretnék előrevinni ezt az iparágat, és személy szerint én mindig ezt akartam tenni - olyan játékokat fejleszteni, amiket meg is akarok csinálni" - nyilatkozta Evans.

A Far Cry 3: Blood Dragon után nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mivel állnak elő a fejlesztők. Ti mit gondoltok? Jól tette a Ubi, hogy rájuk bízott egy új IP-t?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)