Hirdetés

Új sci-fi játékot készít a Mass Effect trilógia atyja

|

A BioWare egykori kulcsembere, Casey Hudson egy ambiciózus projekten dolgozik.

Hirdetés

Casey Hudson nevét okkal ismerhetik a játékosok, hiszen olyan klasszikusokhoz volt köze eddigi pályafutása során, mint a Neverwinter Nights, a Star Wars: Knights of the Old Republic, a Jade Empire és a Mass Effect-trilógia. A szakember összesen közel húsz évet húzott le a BioWare-nél: először 2014-ben mondott búcsút a vállalatnak, hogy átmenetileg a Microsoftnál találja meg a helyét, majd 2017-ben visszatért pár év erejéig, hogy aztán 2020-ban aztán végleg elköszönjön. Távozása után megalapította saját fejlesztőcsapatát Humanoid Studios néven, amelynek első játékáról tavaly még csak annyit lehetett tudni, hogy nem egy már ismert széria bővítése, hanem vadonatúj IP. 

Hirdetés

Most egy kicsit okosabbak lettünk a rejtélyes projektet illetően, ugyanis Hudson szavai szerint egy multiplatform AAA-játékon dolgoznak, amely a karakterközpontú narratívára fókuszál majd, és egy teljesen új sci-fi univerzumban fog játszódni. A Humanoid Studios számos pozíciót hirdetett meg ezzel kapcsolatban (írói, programozói, tervezői és művészeti részeken is), és a hivatalos honlapon kedvcsinálóként megosztott néhány látványtervet arról, hogy milyen lesz az egyelőre név nélküli és még a fejlesztés korai szakaszában járó játék. Többnyire egy futurisztikus világ részleteit láthatjuk, de akad egy olyan kép is, amin egy hatalmas idegen lény koponyájára mered egy asztronauta. 

Ha csak fele olyan jó lesz, mint a Mass Effect, már megéri elkészíteni. Ti mit gondoltok erről?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)