Hirdetés

Új videó mutatja be a FIFA 23 Be A Pro módját

|

A korábbiaktól eltérően nagyobb befolyása lesz a karrierünkre a pályán kívüli tevékenységünknek.

Hirdetés

Nagyjából már csak bő két hónap választ el bennünket a FIFA 23 megjelenésétől, így nem meglepő, hogy az EA komoly figyelmet fordít a marketingre. A játék lesz az EA és a FIFA közös együttműködésével készülő szériájának utolsó darabja, így bízhatunk benne, hogy a fejlesztők mindent megtesznek a kiváló befejezésért.

Néhány nappal ezelőtt már kaptunk ízelítőt a játékmenetből, és az is kiderült, hogy az orosz csapatok ellenében a Juventus elérhető lesz majd a játékban. Ezúttal a fejlesztőcsapat a karriermódról, vagyis a Be A Pro lehetőségeiről beszélt egy új, hosszabb videóban.

Hirdetés

A FIFA 23-ban a pályán nyújtott teljesítmény mellett nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az életstílusnak, az edzéseken és a meccseken kívül többet kell foglalkoznunk a szerepjátékos elemekkel. Tavaly az NBA 2K is hasonló irányba indult el, az ottani rapkarrier építés vegyes rajongói fogadtatásban részesült.

Karakterünket három különböző személyiségtípus szerint fejleszthetjük, ezeknek inkább a pályán lesz jelentősége, de azon kívül is fogja befolyásolni a karriert. Eldönthetjük azt is, hogy a szerződésből és a szponzoroktól összegyűjtött pénzt inkább a fejlődésünkre vagy a stílusunkra kívánjuk költeni.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Fontos újítás, hogy bizonyos esetekben nem lesz szükséges lejátszani a teljes meccseket, hanem csak a kulcspillanatokban vesszük át az irányítást. A megújuló rendszerhez persze felújított menürendszer is érkezik, és a mesterséges intelligencián is políroztak az EA fejlesztői.

A FIFA 23 szeptember 30-án fog megjelenni PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series S|X-re és Google Stadiára is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)