Hirdetés

Újabb bukásra ítélt multis játékot jelentett be az Electronic Arts

|

A Rocket Arena sikertelensége nem vette el a kiadó kedvét attól, hogy egy egészen hasonló játéknak adjon esélyt.

Hirdetés

Emlékeztek még a tavaly júliusban, minimális hírverést követően debütált Rocket Arenára? Az egyedi többjátékos shooter nem lett túl sikeres: Steamen például a megjelenése hónapjában is csak 1102-ig ment fel az egyszerre játszók száma, de tavaly október óta nem volt olyan pillanat, hogy legalább 80-an terhelnék a szervereket.

Persze a játék közvetlenül az Originen is elérhető, de nem gondoljuk, hogy ott sokkal jobb lenne a helyzet, ahogy azt sem, hogy konzolokon sikerrel futna - pedig még a PlayStation Plusba és az EA Playbe is betették, a kezdeti 10 ezer forint körüli árát pedig 1690 Ft-ra csökkentették.

Hirdetés

Az éjszaka folyamán bejelentett, május 21-én PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Switchre megjelenő Knockout City is hasonló sorsra juthat. A látványvilága szinte ugyanolyan, ugyanúgy nem free-to-play-ként indítják, de legalább rövid ideig ingyen ki lehet majd próbálni. 3v3-as, 4v4-es, vagy mindenki mindenki ellen-meccseket vívhatunk benne, melyek során egész egyszerűen kidobósoznunk kell, kihasználva a pályák adottságait és a válogatott eszközöket. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni a fejlesztő Velan Studios (amely a Mario Kart Live-ot csinálta), hogy karaktereinket részletesen testreszabhatjuk, és akár klánba is szerveződhetünk.

Az első, PC-s nyílt béta február 20-21-én lesz, jelentkezni a hivatalos oldalon lehet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)