Hirdetés

Újabb frissítést kapott a Returnal, ez már nem nyírja ki a mentéseket

|

Túl komoly változásokat nem hozott az új patch, de legalább ismét megfelelően működik a játék.

Hirdetés

A Returnal már a megjelenésekor egészen stabil állapotnak örvendett, de várható volt, hogy a Housemarque különféle patchekkel igyekszik majd csiszolgatni a legújabb alkotását. Azonban az 1.3.3-as patch esetében valami nagyon félresikerülhetett, ugyanis súlyos probléma akadt, így a fejlesztők kénytelenek voltak visszavonni egy rövid időre.

Hirdetés

Most megérkezett az 1.3.4-es patch, ami tulajdonképpen visszaállította a játékot a stabil, 1.3.1-es verzióra, de azért kijavított egy trófeákkal kapcsolatos hibát, valamint egy billentyűzetes exploitot is. A játék tehát jelenleg elvileg működőképes, ám a rajongóknak még várniuk kell egy picit tartalmasabb frissítésre. Remélhetőleg azért az 1.3.3-as frissítés javításait is sikerül a közeljövőben visszarakni a játékba, persze a súlyos problémák nélkül.

Egyébként ha gond adódott a mentésetekkel a patch miatt, akkor érdemes csekkolni a Housemarque bejegyzését, ami tartalmazza a fejlesztők által közölt információkat a témával kapcsolatban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)