Hirdetés

Újból megjelent a Hitman fejlesztőinek egyik klasszikus játéka

|

A Freedom Fighters már meg is vásárolható PC-re.

Hirdetés

Az IO Interactive már elég régóta fejleszt videojátékokat, legismertebb szériája pedig egyértelműen a Hitman, hiszen a kopasz bérgyilkos régi és újabb kalandjai rengeteg embernek bejött. Ám a stúdió 2003-ban, az Electronic Arts közreműködésével piacra dobott egy kifejezetten korrektre sikeredett TPS-t, ami az évek múlásával szinte teljesen elérhetetlenné vált a PC-s játékosok számára, azonban ez már a múlté, ugyanis megtörtént a nagy visszatérés.

Hirdetés

Megjelent a GOG.com kínálatában is az alternatív történelmet bemutató Freedom Fighters, amiben a Szovjetunió megszállta New York városát, nekünk pedig az a dolgunk, hogy az ellenállás tagjaként felvegyük a harcot betolakodókkal. Egyébként már sejteni lehetett, hogy készül valami a játék háza táján, ugyanis nemrég újból korhatár-besorolást kapott a PEGI-től.

Ráadásul most 33%-os kedvezménnyel szerezhetitek be a klasszikus lövöldét, szóval érdemes lehet lecsapni rá, ha nosztalgiáznátok egy kicsit, vagy csak megnéznétek, mit alkotott régen a Hitman mögött álló brigád.

Ti kipróbáljátok majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)