Hirdetés

Újfent javult némileg az egyik legjobb PlayStation 3-as emulátor

|

Így például már a Killzone 2-t is élvezetesebb játszani az RPCS3 segítségével.

Hirdetés

Számos olyan emulátor létezik, amelyet használva PC-n vagy akár mobilon pörgethetünk klasszikus videojátékokat, amik eredetileg ilyen-olyan konzolokra jelentek meg sok évvel ezelőtt. Habár a PlayStation 3-as konzolgenerációt már rég magunk mögött hagytuk, továbbra sincs olyan program, ami tökéletesen vissza tudná adni a Sony masinája által nyújtott élményt, de az RPCS3 kapcsán ismét sikerült némi előrehaladást elérni.

A nyílt forráskódú emulátor már 2011 óta készül, és mára már számos PS3-as játékot pörgethetünk a segítségével. Nem olyan rég pedig érkezett hozzá egy újabb frissítés, ami több játék esetében is elérhetővé tette a magasabb fps elérését.

Hirdetés

Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes címnél tapasztalhatunk majd javulást a teljesítményben, de például a Killzone 2 és 3, valamint az SSX esetében jól érzékelhető a pozitív változás.

Egy másik újításnak köszönhetően pedig óriásit javulhat a játékélmény, amikor először indítjuk el az emulátorban a Metal Gear Solid 4-et és a Ninja Gaiden Sigma 2-t. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mennyit is javult a teljesítmény, akkor feltétlenül nézzétek meg az alábbi videót!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)