Hirdetés

Uncharted 2: Among Thieves bejelentve!

|

A PlayStation 3 korai sikerjátékainak egyike jövőre folytatást kap. Vár minket a mesés Kelet és megannyi kaland.

Hirdetés

Nathan Drake tehát visszatér, amint kipihente El Dorado felkutatásának fáradalmait. Persze erre már számítani lehetett, miután a Naughty Dog (a fejlesztőcsapat) részéről több alkalommal is lehetett gyanús sutyorgást hallani, amiben feltűnően gyakran hangzott el egy mondaton belül az Uncharted szócska a a kettes szám. Vélhetőleg nem arra próbáltak ilyenkor rámutatni, hogy végre eladták a második példányt.

gami_189_cov_web.jpg


Ez már csak azért sem elképzelhető, mert a riválisaival szemben roppant szerényen nyitó PlayStation 3 egyik első sikerét tisztelhettük az Uncharted: Drake's Fortune "személyében". A játék, az akkor még kevés eladott konzol mellett is tíz hét alatt érte el az egymilliós lélektani határt. Dicséretére szóljon az is, hogy képes volt Lara Croft aktuális kalandját minden szempontból felülmúlni.



A folytatás tehát készül immáron ezerrel a Naughty Dog műhelyében, ami a Game Informer januári száma szerint a 13. században élt Marco Polo figurája és utazásai körül forgó történettel bír.
Kaptunk a SpikeTV jóvoltából egy rövidke nyálcsorgatót is, ami a tibeti hómezőn fagyoskodó hősünket mutatja egy purbuval, tibeti áldozótőrrel a kezében. Egyébként nagyon hasonlít az Alec Baldwin főszereplésével készült, Az Árnyék című filmben látható Phurbára, ami végeredményben szintén csak egy purbu volt, azzal a különbséggel, hogy saját intelligenciával bírt.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)