Hirdetés

A Unity és az EA egykori igazgatóját zaklatással vádolják

|

A Unity Technologies egyik egykori igazgatója szexuális zaklatással vádolja korábbi munkatársát, John Riccitiellót.

Hirdetés

Sajnos az utóbbi években az egész szórakoztatóiparban kerültek elő különféle zaklatási vádak, sokszor akár olyan emberekről is, akikre egyébként sokan felnéztek. Most ismét a játékiparban alakul ki az újabb botrány, ráadásul az ipar egyik ismertebb alakja, John Riccitiello néz szembe elég komoly vádakkal.

John Riccitiello neve sokaknak ismerősen csenghet, ugyanis 2007 és 2013 között az Electronic Arts vezérigazgatója volt és sokat tett azért, hogy az EA megvesse a lábát a digitális disztribúció területén. Riccitiello később a Unity Engine fejlesztéséért felelős Unity Technologies igazgatója lett, most viszont a cég egyik korábbi igazgatója indított pert ellene zaklatásért.

Anna Evans, korábbi HR igazgató szerint a cég menedzserei rendszeresen tettek szexista megjegyzéseket a női kollégákkal kapcsolatban, Riccitiello pedig egy alkalommal arra kérte, hogy menjen fel vele a hotelszobájába. Evans szerint Riccitiello figyelmeztette, hogy

"ez jót tenne a karrierjének, ha befogja a száját".

Bonyolítja az ügyet, hogy Evans maga is vád alá került korábban egy hasonló ügyben és míg állítása szerint a kapcsolat közös megegyezésen alapult, később ennek ellenére elbocsájtották. A Unity időközben az alábbi közleményt adta ki az üggyel kapcsolatban:

"A Unity minden erejével védekezni fog Anne Evans hamis vádaskodásával szemben. Egy harmadik fél által végrehajtott nyomozás során felderítettük, hogy Evans többször is kötelességszegést hajtott végre, aminek következtében megszüntettük a munkaviszonyát."

A fejleményekről beszámolunk nektek majd a GSO-n.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)