Hirdetés

Unravel - meg kellene változtatni a nevét, de nem fogják

|

Nem sikerült bejegyezni az Unravel márkanevet az Egyesült Államokban, de az Electronic Arts nem aggódik emiatt.

Hirdetés

Kicsit több mint két hét múlva érkezik az Unravel, és úgy látszik, minden sínen van.

A játék atyja, Martin Sahlin legutóbb azt mutatta meg, hogyan csinálhat bárki saját Yarnyt magának drótból és fonálból, úgyhogy a csapat valószínűleg már nem szakad bele a fejlesztésbe, és kíváncsian várja, milyen lesz a fogadtatás. A héten viszont volt egy kis para, ami akár a megjelenés útjába is állhatott volna. Történt ugyanis, hogy az Electronic Arts az Egyesült Államokban a márkaneveket kezelő szervezetnél, az USPTO-nál kívánta bejegyeztetni az Unravel márkanevet, azonban tavaly júniusban figyelmeztették őket, hogy ezt már egy társasjáték használja. Január 19-ig kaptak lehetőséget a változtatásra, de mivel nem válaszoltak az USPTO-nak, a kérvényt elutasították. Alap esetben erre két megoldás lehetne: az egyik, hogy megváltoztatják a játék nevét, és az új nevet jegyeztetik be, a másik pedig, hogy elhalasztják, amíg valahogy nem sikerül megoldást találni. 

Az EA viszont egy harmadik opciót választott: megnyugtatott mindenkit, hogy a probléma nincs hatással sem a játék nevére, sem a megjelenésre. Hogy eközben a háttérben hogyan próbálják meg elhárítani a gondokat, arról nem tudunk, de reméljük, nem lesz semmilyen, a megjelenést vagy a játék jövőjét érintő következménye.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)