Hirdetés

Unreal Engine 5-ös horrort készít a PlayStation egyik stúdiója

|

Az eddig ismert részletek alapján érdemes lesz figyelni, mit hoz nekünk a Sony égisze alá tartozó Firesprite.

Hirdetés

Kifejezetten sok műfajba beletenyerelt már a múltban a Sony a házon belüli fejlesztőcsapatain keresztül, azonban úgy tűnik, hogy az igazán ütős horrorjátékokat kerülte a japán óriás. Persze a PlayStation 4-exkluzív Until Dawn remek volt, de azt nem a PlayStation Studios egy csapata készítette, ahogy a szintén kiváló, habár kevésbé ijesztő Bloodborne-t sem. A jövőben viszont komoly változás jöhet ezen a téren, méghozzá egy brit stúdiónak köszönhetően.

A PlayStation portfólióját erősítő Firesprite valószínűleg nem a Sony legismertebb csapata, ám a srácoknak köszönhetjük a The Persistence című horrorjátékot, és ők hozzák el nekünk a Horizon széria VR-os mellékágát is. A jelek szerint pedig később ismét vissza fognak térni az ijesztegetéshez, legalábbis egy friss állásajánlat erről árulkodik.

Hirdetés

Olyan narratíváért felelős vezetőt keres ugyanis a Firesprite, aki majd közreműködhet egy AAA-kategóriás, történetközpontú horror-kalandjáték fejlesztésében, ami ráadásul az új generácios Unreal Engine 5-tel készül. Nem kizárt, hogy a The Persistence 2 ez a rejtélyes projekt, de nyilván valami teljesen új is lehet.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Emellett szüksége van a csapatnak még egy magasabb beosztású, szintén a narratívával foglalkozó munkatársra is, aki egy AAA szintet képviselő multiplayer címen ügyködhet, és készíthet hozzá tartalmakat a megjelenés után. Ez a nyitott pozíció simán kapcsolódhat az új Twisted Metalhoz, hiszen egy korábbi hír szerint azért is a Firesprite felel már.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)