Hirdetés

Úton a World War Z játékadaptációja?

|

Míg a filmváltozattal hatalmas gondok adódtak a háttérben, addig a játékverzió gond nélkül elkészülhet.

Hirdetés

Max Brooks nagy sikerű regénye alapján Matthew Michael Carnahan írt forgatókönyvet, melyből Marc Forster készítheti el a rajongók által rendkívül várt filmváltozatot.

A jórészt Budapesten forgatott zombifilm szkriptje már az első alkalommal elvérzett a fejesek előtt, ezért felbérelték Damon Lindelof (Prometheus) írót, hogy körmölje át a tervezetet. Lindelof egyéb elfoglaltságai miatt passzolta a lehetőséget, majd Drew Goddard (Robopocalypse) vette át a stafétát, aki némi pofozgatás után szintén otthagyta a projektet. Ezután merült fel Christopher McQuarrie neve, akiben jelen pillanatban a World War Z filmváltozatának sorsa múlik.

A Brad Pitt nevével fémjelzett mozi elkészítését övező nehézségek ellenére a Paramount újabb területet szeretne lefedni, ugyanis több márkát is levédetett World War Z kapcsán, többek között letölthető elektronikus játékokat, handheld játékszoftvereket, lemezeket és más adathordozókat. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Max Brooks poszt-apokaliptikus regénye játékadaptációra lesz kárhoztatva.

A film (ha nem csúsztatják tovább a kellemetlenségek miatt) várhatóan 2013 júniusában kerül kiadásra, talán addigra a játékadaptációt is összekalapálják.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)