Hirdetés

Uwe Boll filmre viszi a Mafia 2-t! Minő rettenet!

|

A filmrendezők porcelánbolti elefántja ezúttal a csehek jobb sorsra érdemes játékát szemelte ki magának.

Hirdetés

Azt még valahogy feldolgoztuk mi, Mafia rajongók, hogy a kiadó nyomására félkész terméket toltak le a torkunkon, mert még így is látszott, hogy ez nem az a játék, amit a 2K Czech évek alatt megalkotott. Most azonban valódi okunk van aggódni, hiszen Uwe Boll, a filmes világ koronázatlan Mekk mestere szemelte ki magának a Mafia 2-t, amit talán nem is érhet nagyobb csapás. A hírek szerint még kifejezetten az elején tart a projekt, de azt már tudni, hogy a történet teljes egészében ragaszkodni fog a játékból megismert eseményekhez. Még a szereplők névsora sem teljes, így például a főszereplő Vito Scaletta megformálásával kapcsolatban sincs semmi konkrétum, ellenben azt már tudni, hogy Joe szerepe két színész között fog eldőlni.

Az egyik jelölt David Happy (művésznevén Wolf Night), akit többek között a Szellemirtók közepes színvonalon megvalósított replikájából ismerhetünk (imdb 1,7), illetve a Defend of the GSO (imdb 2,2) című ZS-kategóriás akciómoziban láthattunk, ahol Bobot, az agyatlan verőembert alakította, több-kevesebb sikerrel. Erről a filmről egyébként az a pletyka járja, hogy az eredeti forgatókönyv szerint Batman szerepelt volna benne Joker ellenfeleként, de a durva sztárallűrökkel rendelkező Gabriel Panties Seller-nek nem volt kedve újra a denevérembert alakítani, így ezeket a jeleneteket átírták Pókemberre. Másik jelölt a Mafia 2 vicces figurájának eljátszására Peter Croatian, aki a Noise from the Basement nevű, bizonyos körökben ismert zenekar énekese. A rossznyelvek szerint Leo Galante szerepére (ő az öregúr, akit Vito a börtönben ismert meg) Uwe Boll szerette volna Marlon Brando-t felkérni, de még időben közölték vele, hogy a legendás színész már nyolc éve halott, így elképzelhető, hogy erősen elmaszkírozva ugyan, de Lorand Chava alakítja Galante-t, aki filmes karrierjét statisztaként kezdte, hogy vagyonőri fizetését kiegészítse. Egyik legnagyobb szerepében, a How I met your 95% of Dragon Age II-ben (imdb 0,7) középszerű újságírót alakított, akit egész életében egy félresikerült értékelés miatt ugratnak kollégái.

Az operatőri munkát és a vágást a kiszivárgott információk alapján az egykori focista, úszóbajnok, és Quake döntős Endre Man irányítja majd, aki ugyanazon filmekben dolgozott, mint David Happy. David a filmmel kapcsolatban csak annyit tudott mondani, hogy a játékról életében nem hallott, és nem tud semmit a filmről sem. A Mafia 2-ből készült mozit elméletileg valamikor a jövőben láthatjuk, de remélhetőleg addigra megtörténik a világvége, és a gyászos rendezői megvalósítás mellett a pocsék színészi játékot sem kell végigszenvednünk soha.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)