Hirdetés

Valami új játékon dolgozik a Starbreeze

|

A Syndicate mellett valami máson is töri a fejét a stúdió.

Hirdetés

Tudható, hogy a Starbreeze, mely olyan játékokat tudhat maga mögött, mint a Chronicles of Riddick, a Knights of The Temple, vagy az Enclave, most éppen gőzerővel dolgozik a Bullfrog klasszikusán, a Syndicate-en. Ugyanakkor megerősítették azt is, hogy valami másnak is alá gyújtottak, de erről homályos utalásokon kívül még nem sokat tudni.

Josef Fares, a kiváló író és rendező, a svéd The Story Lab-bel karöltve becsattogott a Starbreeze-hez és előadta ötletét, melyről Mikael Nermark, a 90 fős játékfejlesztő stúdió vezérigazgatója így nyilatkozott: "Josef prezentációjának első perceiben tudtuk, hogy ez egy olyan elképzelés, melyből feltétlen játékot kell készíteni, és szinte még aznap elkezdtünk dolgozni a koncepción."

"Imádom a játékokat, és vannak elképzeléseim, koncepcióim ezekkel kapcsolatban. Minél többet gondolkodtam a mostanin, annál inkább úgy éreztem, hogy egy működő dologról van szó. A Story Lab-bel együtt elmentünk a Starbreeze-hez, ahol megmutattuk a prototípust, amibe azonnal beleszerettek." - tette hozzá Josef Fares. Ismerve a Starbreeze-t, remélhetjük, hogy nem fognak fércmunkát végezni, addig is kíváncsian várjuk, hogy miről is van szó. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)