Hirdetés

Van, aki már biztosan kimarad a Marvel's Spider-Man 2-ből

|

Nem mindenki fog visszatérni a Marvel's Spider-Man folytatásában.

Hirdetés

Egyelőre nem sokat tudunk az Insomniac Games műhelyében készülő Marvel's Spider-Man 2-ről azon túl, hogy a tervek szerint valamikor 2023-ban fog megjelenni. Az első rész egyik szinkronszínésze, Scott Porter azonban most elmondta, ő bizony nem fog dolgozni a folytatáson.

Porter Harry Osbornnak kölcsönözte a hangját az első Marvel's Spider-Manben (legutóbb a God of War: Ragnarökben hallhattátok őt mint Heimdall), és elsőre elég furának tűnik az, ha valóban kimarad az új Pókember-játékból. Az első rész stáblistás jelenetében (most némi spoiler következik) ugyanis azt láthattuk, Harry egy szimbiótával lépett kapcsolatba, úgy tűnt, ebben az univerzumban bizony ő fog Pókember egyik legendás ellenfelévé, Venommá változni.

Hirdetés

Persze az, hogy Scott Porter kimarad a Marvel's Spider-Man 2-ből még egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy Harry Osborn sem fog szerepelni a játékban. Simán elképzelhető, hogy új szinkronszínészt keresnek erre a szerepre, még akkor is, ha ez alapvetően furcsa döntésnek tűnik, hiszen semmi gond nem volt Porter munkájával, és az új részben is valószínűleg az ő hangjára számítanak majd a rajongók.

Egy azóta törölt Tweetben Porter arról írt, hogy szerinte az Insomniac azért nem őt fogja alkalmazni, mert "fotorealisztikus" megoldások mellett döntöttek, ő pedig egészen egyszerűen túl öreg már Harry szerepére - a színész 43 éves.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Nem ez az első alkalom, hogy az Insomniac belenyúl a stábba: a Marvel's Spider-Man esetében Peter Parker arcmodelljét cserélték le: az eredeti karaktert John Bubniakról mintázták, az új verziót viszont már Ben Jordanről, aki az indoklás szerint sokkal jobban hasonlít a karakter szinkronjáért és az arcmozgás lemodellezéséért felelős Yuri Lowenthal szinkronszínészre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)