Hirdetés

Van, aki már kevesebb mint 20 perc alatt kivégezte a PS5-ös Demon's Soulst

|

A speedrunnerek most sem unatkoztak, rövid időn belül durva rekordok születtek az újrakevert Demon's Souls kapcsán.

Hirdetés

Sokaknak valószínűleg 20 óra sem elegendő ahhoz, hogy befejezzék a PlayStation 5-ös Demon's Souls remake-et, de bizony akadnak már olyan elvetemült speedrunnerek, akiknek némi trükközés segítségével még 20 percre sincs szükségük ehhez a mutatványhoz. Nem lesz első hallára egyszerű a megfejtés, szóval figyeljetek nagyon, megpróbálom konyhanyelven elmagyarázni azt a bugot, amit jelenleg használnak a speedrunnerek.

A Demon's Soulsban archstone-nak hívják azokat a mentési pontokat, mik nagyjából úgy működnek, mint a Dark Souls játékokban a tábortüzek. Ezekből azonban itt jóval kevesebb van, és gyakorlatilag az egyes pályaszakaszok kezdőpontjainak tekinthetőek. A játékban különböző régiók találhatóak, amelyeket a Nexusból érhetünk el. Mindegyik területen az egyes számú archstone-nál kezdünk, és szépen lassan felfedezzük a következőket is.

Hirdetés

És itt jön a képbe a bug: ha mondjuk az első területen eljutunk a harmadik archstone-ig, majd átteleportálunk egy másik régióba, ahol még semennyit sem haladtunk előre, tehát csak a legelső archstone-t fedeztük fel, indulhat a trükközés. Közvetlenül abban a másodpercben, mikor betölt a játék az új helyszínen, be kell zárni a Demon's Soulst. Az újbóli elindítás után pedig mindössze annyi a dolgunk, hogy meghalunk. Ekkor nem az új terület első archstone-jánál éledünk fel, ahol kellene, ugyanis a rendszer még az előző terület "archstone számára" emlékszik, így pedig végül a második régió harmadik archstone-jánál tér magához a karakterünk. Annál az archstone-nál, amit értelemszerűen még fel sem fedeztünk.

Az alábbi videó részletesen is elmagyarázz a metódust. 

Az említett bugot kihasználva született meg az alábbi videó is. Itt Distortion2 17 perc 18 másodperc játékbéli idő (IGT) alatt ér a Demon's Souls végére.

A Demon's Souls remake-je egyébként majdnem kapott egy könnyített módot, de ezt végül elvetették. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)