Hirdetés

Van egy kis gond az Assassin's Creed Mirage PC-s változatával, ami sokakat fel fog háborítani

|

A Ubisoft nagyon érdekes taktikát választott a PC-s verzió terjesztését illetően.

Hirdetés

A PlayStation Showcase alatt először láthattuk mozgásban az Assassin's Creed Mirage-t, amit a Ubisoft a bejelentés óta rejtegetett egy bunker mélyén. Az új játékmenet-bemutató után kiderült, hogy idén, október 12-én végre megjelenik majd PC-re az előző és jelenlegi generációs konzolok mellett.

A PC-s szituáció ugyanakkor szomorúbb, mint szeretnénk. A játék ugyan tényleg jön PC-re, de csak az Epic Games Store-ban, valamint a Ubisoft Store-ban találkozunk vele. A Steam bizony kimarad.

Hirdetés

Alapvetően nem lennénk ezen annyira meglepődve, ha a Ubisoft nem kezdett volna el az előző években terjeszkedni. Idővel minden modern Assassin's Creed játékot felpakolt a Valve platformjára, ráadásul még az Xbox Game Passbe is bedobálta a korábbi epizódokat. Nagyon furcsa lépés a cégtől, hogy most egy 180 fokos fordulattal az ellenkező irányba indul, és újra elzárkózik a piac egy részétől.

Érdemes hozzátenni, hogy egyelőre egyik fél sem mondott semmit a steames megjelenés kapcsán. Az előrendelés egyelőre csak a Ubisoft és Epic Games Store-okon keresztül lehetséges, de a megjelenésig hátralévő hónapokban még előfordulhat, hogy változik a helyzet. Egyelőre ülünk és várunk egy hivatalos nyilatkozatra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)