Hirdetés

Van olyan ország, ahol leállítják a Fortnite szervereit

|

Praktikus okai vannak annak, hogy nem aratott sikert az Epic Games slágerjátéka.

Hirdetés

Lehet, hogy nem is tudtatok róla, de sok más játékhoz hasonlóan a még mindig népszerű Fortnite-nak is van kínai változata, ami több szempontból is máshogy működik, mint a nálunk elérhető játék.

A kínai Fortnite-ban például nem tudnak a felhasználók játékon belül virtuális fizetőeszközt, vagyis V-Buckot vásárolni, jóval rövidebbek a meccsek, és hamarosan már játszani sem nagyon lehet vele.

Hirdetés

Egy hivatalos bejelentés alapján november 15-én le fognak állni a játék szerverei, de leginkább csak találgatni lehet, hogy miért is született ez a döntés. Talán köze van a dologhoz annak, hogy Kínában kifejezetten szigorú előírások vonatkoznak arra, mennyi időt tölthetnek a gyerekek videojátékokkal. Sok mindent kellett változtatni a játékon ahhoz, hogy a távol-keleti országban is megjelenhessen, és lehet, hogy az Epic Gamesnek szimplán már nem éri meg a dolog.

A kínai verzió egyébként még 2018-ban jelent meg, és egy jól ismert kínai óriás, a Tencent segített az Epic csapatának a megalkotásában.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)